
Késő estébe nyúlt kedden a város mobilitási tervéről szóló közmeghallgatás. Bár csak tucatnyi ember volt jelen, azoknak volt véleményük, méghozzá olyan, amely – finoman szólva – nem mindenben egyezett a hatóságok képviselőinek véleményével.
2017. október 05., 00:402017. október 05., 00:40
Késő estébe nyúlt kedden a város mobilitási tervéről szóló közmeghallgatás. Bár csak tucatnyi ember volt jelen, azoknak volt véleményük, méghozzá olyan, amely – finoman szólva – nem mindenben egyezett a hatóságok képviselőinek véleményével.
A vita a mobilitási tervet készítő cég több százoldalas tanulmányának hosszúra sikerült bemutatásával kezdődött. A tanulmány rámutat arra, hogy hol vannak a legsűrűbben lakott részek a városban, hol van a legtöbb autó, ki mikor, hová jár gépkocsival, hányan járnak gyalog, a lakosság hány százaléka használ rendszeresen kerékpárt, és javasolja többek között egy várost elkerülő körgyűrű kiépítését.
Bokor-Tóth Zoltán vállalkozó, aki több mint 3000 aláírást gyűjtött a forgalmi rend megváltoztatásáért (konkrétan a két éve egyenirányúsított utak kétirányúvá tételéért) azt mondja: a bemutatott tanulmány nem megoldja a gondokat, hanem arra keres megoldást, hogy „mire költsük el azt a sok pénzt”.
– Bár kimutatja, hogy a legnagyobb parkolási nyomor a lakónegyedekben van, parkolót a központba építene, bevezetne egy minden gépjármű elől lezárt részt, amivel használhatatlan zsákutcává tenné az Olt és a Csíki utcákat – sorolja Bokor Zoltán.
A vállalkozó elfogadhatatlannak tartja, hogy a terv egyes elemeit 2025–2030 után alkalmazzák, mert „addig is élni kellene valahogy”. Kifogásolja, hogy a városvezetés nem követte a maga által, 2010-ben, drága pénzért megrendelt közlekedésre vonatkozó tervet. Ebben bicikliutak szerepelnek olyan utcákban (összesen 7 kilométeren), amit azután újítottak fel, mégsem alakították ki a kerékpársávokat.
– Volt pénzünk, volt tervünk, mégse csináltunk semmit. 16 év alatt 8 kilométer bicikliút készült el, kiszámoljam, hogy ebben az ütemben hány év kell a tervezett 50 kilométer kialakításhoz? Azt nem tudom megérteni, ha ilyen tízéves átfutások vannak, és kiderült, hogy a mostani rend nem jó, akkor miért nem lehet legalább kipróbálni azt, amit több mint 3000 ember írásban kér. Nem biztos, hogy az tökéletes lesz, de egy próbát megérne – érvel Bokor-Tóth Zoltán.
A kerékpárosok képviseletében jelen lévő Kiss Bence azt tette szóvá, hogy a meglévő bicikliutak egy részét már nem lehet használni, mert „rég lekopott a festék”, a többi részen pedig gyakran „mágikus lyukak” vannak. Azt mondja: olyan sűrűn használt helyeken sem lehet közlekedni, például az állomásról a központba, mert a járdán vezető biciklisávok az átkelőknél „megszűnnek”, s majd az út túlsó oldalán folytatódnak.
– Azt a kissé kamikaze módszert javasoltuk, mert pillanatnyilag jobbat nem tudunk, hogy az útkereszteződések előtt, jól látható módon, a sávot vezessék le az útra, majd az útkereszteződés után vissza a járdára – mondta el a Cycle to Work mozgalom egyik kitalálója.
Véleményük szerint a terv kidolgozója által ajánlott és 750 ezer euróba kerülő bike-sharing (a város több pontján létrehozott állomásokon kölcsönveszek egy biciklit, elmegyek vele egy másik állomásig és otthagyom) „nem életszerű”. Ehhez nem elég nagy a város – Kolozsváron is bebukott, akkor itt milyen esélye van – mondja Kiss Bence.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!