
Hétfőn délelőtt közös megegyezéssel távozott az FK Csíkszereda labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Valentin Suciu. Azóta kiderült, a sepsiszentgyörgyi szakembert a klub szakmai igazgatója váltja a kispadon.
2022. március 16., 00:252022. március 16., 00:25
Mint ismert, az FK Csíkszereda szombaton hazai pályán csak 1–1-es döntetlent játszott a Brassói FC-vel, emiatt lemaradt a 2. Liga felsőházi rájátszásáról. Ezt követően váltak el a csapat és Valentin Suciu útjai. A 41 éves vezetőedző 2018 januárjában érkezett a klubhoz, ahol kezdetben a tizenhét év alattiakkal foglalkozott, majd a 2018–2019-es idény előtt vette át a felnőtt együttes irányítását. Vezetésével az FK fennállása eddigi legnagyobb sikereit érte el, 2018-ban a Román-kupa nyolcaddöntőjében hosszabbítás és büntetőrúgások után győzött az FC Dinamo ellen, majd szintén ebben a szezonban kiharcolta a másodosztályba jutást, tavaly pedig az ötödik helyen végzett a felsőházban. Ezt megelőzően 2013 és 2017 között a Sepsi OSK kispadján ült, a piros-fehér mezeseket a másodosztályban és az élvonalban 49 mérkőzésen vezényelte.
„Sajnálom, hogy nem sikerült, sajnálom a szurkolókat, mert nagyon bíztak bennünk, itt voltak, buzdítottak, ami tőlük tellett, mindent megtettek. Én azt kívánom, hogy tartsanak ki a csapat mellett jóban-rosszban, és ahogy mondják, a nehéz pillanatokban kell segíteni, nemcsak akkor kell a játékosokat vagy a klubot szeretni, amikor a csúcson vannak” – fogalmazott Suciu Valentin búcsúnyilatkozatában.
Helyét az 55 éves Dican Ferenc veszi át, aki eddig a felnőtt csapatért felelős szakmai igazgatóként dolgozott. Hétfőn egyébként kisorsolták a 2. Liga felső- és alsóházi rájátszásának menetrendjét, az alsóház A csoportjában érdekelt FK Csíkszereda a hétvégi első fordulóban szabadnapos lesz, a csíkiak legközelebb április elején lépnek pályára, amikor a Temesvári Polit fogadják.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!