Diákbaráttá tenné Háromszéket a megyei tanács elnöke

„A diákok több mint fele funkcionális analfabéta, nem tudja értelmezni a szöveget, amit elolvas” – jelentette ki a tantárgyversenyeken és sportvetélkedőkön jeleskedő diákok szerdai jutalmazásakor Tamás Sándor.

Székely Hírmondó

2023. december 08., 12:212023. december 08., 12:21

A világ legfejlettebb országait tömörítő OECD kedden tette közzé a 2022 tavaszán 81 ország részvételével végzett nemzetközi PISA (Programme for International Student Assessment-) mérés eredményeit. Románia több mint húsz éve vesz részt a mérésen, amely fontos látlelet a 15 éves diákok szövegértéséről, valamint matematikai és természettudományos készségeiről. Kiderült: a résztvevő diákok majdnem fele nem érti, amit olvas. Az elmúlt húsz évben az ország egy helyben toporog, a szint ugyanolyan alacsony maradt, a közzétett eredmények alapján az Európai Unióban Románia csak Bulgáriát előzi meg.

A PISA-felmérésen 2022-ben mintegy 690 ezer diák vett részt, ők a résztvevő 81 ország mintegy 29 millió 15 éves diákját képviselték. Romániában 262 iskola 7364 diákját vonták be, ők mintegy 162 ezer tanulót képviseltek, a 15 évesek teljes korosztályának 76%-át.
„Azt szeretnénk, hogy megyénkben változtassunk ezen a helyzeten. Több közös programot indítottunk ennek érdekében a helyi önkormányzatokkal, főként vidéken, amelynek célja javítani a gyerekek és fiatalok életminőségén, az oktatási és szabadidős lehetőségeken” – mondja Tamás Sándor.

Érvelése szerint ezért segítik az iskolák és óvodák korszerűsítését, újítanak fel vidéki kultúrotthonokat, sportlétesítményeket, helyi könyvtárakat, támogatják berendezések vásárlását, építenek játszótereket falvakon. „Több mint 500 diák számára támogatjuk a délutáni oktatást. Évente több mint 2100 előkészítő osztályba járó kisdiáknak ajándékozunk tanfelszereléssel ellátott iskolatáskát, továbbá segítjük a népviselet beszerzését tánccsoportok számra. Idén megdupláztuk, azaz 200 ezer lejre emeltük a tantárgyversenyek és sportvetélkedők megyei díjazottjainak és felkészítő tanáraiknak szánt támogatási keretösszeget” – részletezi.

Galéria

Ezekre a programokra az elmúlt években több mint 2 millió eurót fordítottak a megye költségvetéséből. Természetesen a vidéki helyi tanácsok, közösségek is hozzáteszik a részüket, így az elmúlt években összességében 4-5 millió euróról beszélhetünk e tekintetben.
Mint mondja, szem előtt tartva a vidéki élet jellegzetességeit, azt szeretnék, hogy minden háromszéki faluban ugyanolyan minőségű életet lehessen élni, mint egy városban. „Falvaink modernizálása, a vidék megerősítése mindenki számára közös érdek, meggyőződésem, hogy kulcs az erős Háromszék megteremtéséhez. Célunk igazolni ama felfogást, miszerint falun élni jó!”

Úgy véli, a falusi életmód számtalan előnnyel jár a városi léthez képest, elég, ha csak a tisztább levegőre, egészségesebb és nyugodtabb környezetre, nagyobb élettérre, saját kertre, közvetlenebb emberi kapcsolatokra, sajátos közösségi életre gondolunk. „Az emberek ezt egyre inkább kezdik felismerni, és megfordulni látszik a ’80-as, ’90-es évek trendje, vagyis városok helyett a kisebb településekre költöznek a fiatal párok, családok.

Éppen ezért tekinti a megyei önkormányzat elsőrendű feladatának a falvak fejlesztését.”
Ez értelemézésben elsősorban út és hídépítésben, a víz- és csatornahálózat kiépítésében, a már említett felújítsokban nyilvánul meg, de ugyanilyen fontos az otthoni beteggondozásra való figyelés is. Az által létrehozott szociális pályázati alaphoz Kovászna Megye Tanácsa idén egymillió lejjel járult hozzá annak érdekében, hogy a kormány által nehéz helyzetbe hozott Diakónia, Caritas és a Vöröskereszt létfontosságú munkáját megmentsék. A megye több mint 80 településen közel 1600 személyhez jutottak el rendszeresen a szervezet munkatársai.

Fotó: Török Etele

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust