2017. november 28., 00:032017. november 28., 00:03
Az egységes, homogén nemzetállam megteremtésére való törekvés nem a Ceauşescu, még csak nem is az egyes kabinetben székelő, kétosztályos, analfabéta nejének, a tudomány doktorának agyszüleménye; az jóval korábbi. A két román vajdaságból – Moldvából és Havasalföldből – alakult fejedelemség az 1860-as évek első felében úgy egyesült, hogy már akkor sem az ország fejlődése volt a cél, hanem egy nacionalista nemzetállam eszméje vezérelte. Már az 1864-es oktatási törvény lefekteti, hogy minden állampolgár csak román nyelven oktató iskolába járhat!
A trianoni békediktátum után az anyanyelv használatát többször is korlátozták. A román nyelv használata a bíróságokon, a közigazgatásban, de a munkahelyek elnyerésénél is alapfeltételnek számított. Trianon óta a magyarság asszimilálása állampolitikai vezérelv. A kommunista időkben is mindig megtalálták azokat a városi és megyei pártvezetőket, akik kiszolgáló, szolgalelkű talpnyalók voltak, mint Nagy Ferdinánd, Vlad Gizella (bár megyénkben születtek, és katolikusnak, illetve reformátusnak keresztelték őket), Rab István elvtárs, akik Bukarest kedvére cselekedtek.
Király Károly nem állt be ebbe a sorba, köztudott, hogy a Szekuritáté ezért megpróbálta eltenni láb alól. A kilencvenes évek elején, az ún. forradalom után is felhívta a figyelmet a fővárosi, „új” politikusok tevékenykedésére, akik éberségünket elaltatva változatlanul arra törekednek, hogy Erdélybe minél több román nemzetiségű lakost telepítsenek be.
Igen: emlékezzünk csak a nagy iparosításra, a vállalatokhoz betelepített, idehozott sok-sok moldvai románra! A nem erdélyi születésű, egyetemet végzett, román ajkú fiatalokat a kommunista vezetőség „idehelyezte”, a magyar ajkú székelyeket pedig Moldvába, a Deltába vagy Regátba „repartizálták”, így próbálván elérni a lakosság etnikai összetételének megváltoztatását, a nemzeti kisebbségek eltüntetését…
Ma is ez folyik. A főváros irányítása alatt levő intézményeknek mind-mind olyan igazgatója van, akiknek fő mestersége: jó román! És ezek hozzák most az Új Jobboldal követőit december 1-jét „ünnepelni?! Nos, ezért kell rohamosan beindítanunk a gépezetet, hogy a politikai pártok, a civil szervezetek összefogva kiharcolhassák a valós területi, a kulturális és a helyi autonómiát!
Orbán-Barra Gábor
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!