Dagonyánál

A napokig tartó kánikula után lett egy kevés perme, ami arra csábított, hogy kisétáljak az erdőre egy ismert dagonyázó helyre. Egy kora esti túrának épp megfelelő a terv.

Székely Hírmondó

2017. augusztus 18., 00:042017. augusztus 18., 00:04

A napokig tartó kánikula után lett egy kevés perme, ami arra csábított, hogy kisétáljak az erdőre egy ismert dagonyázó helyre. Egy kora esti túrának épp megfelelő a terv.

Gyalogosan haladtam egyre mélyebbre a sűrűben a dagonyázó hely felé, és közben feltűnt, hogy sehol egy madárhang. Nem szeretem a nagy csendet az erdőn. Végre, csuszka szólalt meg. Vártam, hogy a társa válaszoljon, és úgy is lett. A csuszka hűséges madár, egy életre választ társat magának, télen-nyáron együtt vannak.

Sötét foltra lettem figyelmes, amelyik nőni kezdett, azonnal az első medvével való találkozásom jutott az eszembe, akkor is egy fekete foltot láttam, a következő percben már pár lépésre volt tőlem. Most száz méter körüli a távolság, a medve is észrevesz, és befordul a sűrűbe.

Folytattam tovább az utat, kíváncsiságból lemértem a távolságot: száztíz lépés. Óvatosan közelítettem meg a dagonyahelyet, meghúzódtam egy fa mögé, és vártam. Elsőként egy szajkó érkezett, a fejem fölé szállt egy ágra, és elkezdett rikácsolni. Már értem, miért neheztelnek a vadászok a szajkóra. Elárulja az ember jelenlétét, de a vadét is szerencsés esetben. Újra elcsendesült a táj, távoli kutyaugatás hangját hozta a szél, majd egy feketerigó bújt be a közeli sűrűbe, csattogott, nem riasztott, lefeküdni készült. Ezzel indulni akartam haza, mikor megzörrent az avar. Disznók! Ott mozogtak épp a hátam mögött. Hamar észrevett a koca, rám nézett, röffentett, és azzal szaladtak is el. Hat süldőt láttam, de lehettek többen is a nagy csörtetésben.

Kelemen László