Csúszhat az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság eredetileg november 1-jére tervezett hivatalba lépése - közölték brüsszeli diplomáciai források pénteken.
2019. október 12., 10:552019. október 12., 10:55
Komoly kételyek merültek fel a határidő teljesíthetőségével kapcsolatosan, miután az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságai csütörtökön elutasították a belső piaci biztosnak jelölt francia Sylvie Goulard kinevezését.
A megválasztott elnök új jelöltet kért Franciaországtól, ahogyan az EP jogi bizottságában összeférhetetlenségre hivatkozva elutasított Trócsányi László és Rovana Plumb helyett múlt héten Magyarországtól és Romániától is.
Az EP az október 23-i plenáris ülésre írta ki a megerősítő szavazást a testület összetételéről. Névtelenséget kérő tisztségviselők ugyanakkor arról számoltak be, hogy egyszerűen túl szűk lehet a fennmaradó idő ahhoz, hogy kiválasszák az új biztosjelölteket, írásbeli kérdéseket tegyenek fel nekik, s azokra válaszoljanak is, majd legalább egyszer meghallgassák és értékeljék őket a képviselők.
Sok szakértő "szinte kizártnak" tartja a november elsejei hivatalba lépést, különösképp annak fényében, hogy előző nap megbukott a román kormány, Emmanuel Macron francia államfő pedig azt mondta, hogy még nem áll készen új nevet felterjeszteni. Mások szerint viszont az ügy csakis politikai akarat kérdése.
Egyesek mindemellett attól tartanak, hogy Goulard és Plumb elutasításával veszélybe kerül von der Leyen terve a nemi kiegyensúlyozottság eléréséről.
Csúszás esetén Jean-Claude Juncker jelenlegi elnök és csapatának tagjai maradnának a posztjukon ügyvivőként.
Erre korábban már három alkalommal volt példa, legutóbb a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottság esetében, amely a tervezettnél három hónappal később állt csak fel.
A brüsszeli testület szóvivője pénteken leszögezte, hogy készen állnak minden eshetőségre.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!