Minden előrejelzés és egyeztetés nélkül 12 milliárd lejt von el a kormány az önkormányzatok 2024-es büdzséjéből. „Keletről – Bukarestet is beleértve – nem jön sem jólét, sem szabadság” – vélekedett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
2023. december 22., 13:462023. december 22., 13:46
Nemcsak az említett politikai stikli, de a parlamentben a napokban szélsőségesek által kirobbantott botrány, az RMDSZ-es honatyák megtámadása is a szokásosnál kissé borúlátóbb véleményalkotásra sarkallta az elöljárót.
Ami a „pénzlenyúlást” illeti, az nem példátlan a kormányzás történetében, mert bújtatott formában ezt eddig is megtette az állam, például olyanformán, hogy adókedvezményekben részesítettek bizonyos foglalkozásbelieket (IT-szektorban vagy építőiparban), ezáltal viszont az önkormányzatokhoz kevesebb pénz folyt be a személyi jövedelemadóból – emlékeztetett. Mint folytatta, most is nagyon furfangosan járt el a kormány, mert a 12 milliárd lej nem jelenik meg megvonásként a költségvetési törvényben, hanem egy általában az év végén megjelentetett sürgősségi kormányrendeletbe („ordonanta trenulet”) van belecsempészve. Ez a rendelet általában azt írja elő, hogy mely érvénybe lépő jogszabályok alkalmazását halasztják – rendszerint azokat, amelyek érvényesítéséhez nincs anyagi fedezet az államháztartásban. Ebben a sürgősségi rendeletben szerepel az is, hogy a nyugdíjak, osztalékok és banki kamatok után fizetendő személyi jövedelemadó 100 %-a a kormánynál marad. Sepsiszentgyörgy számára ez mintegy 20 millió lejes lyukat jelent a jövő évi költségvetésben. Optimista szemlélettel elképzelhető, hogy ez a kormányrendelet februárban a parlament elé kerül, hogy törvényként szentesítsék, és akkor újból van esély megváltoztatni, azonban addig is – vagy éppen ameddig a szenátus napirendjére kerül – havonta több mint másfél millió lejjel rövidül meg a város büdzséje. A kormánynak most az az érdeke, hogy húzza az időt, mert minden hónapban 1 milliárdot tud elvonni az önkormányzatoktól - magyarázta a kormányzati logikát a polgármester.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!