
Vasárnap az előző évek szokásához híven ismét búcsút tartanak a Perkőn, így Szent István napján benépesül a Kézdiszentlélek fölötti hegyoldal. Idén műalkotást is avatnak, Szent László-mellszobor fogja ezentúl díszíteni a katolikus templommal szembeni parkosított teret.
2017. augusztus 17., 00:262017. augusztus 17., 00:26
Vasárnap az előző évek szokásához híven ismét búcsút tartanak a Perkőn, így Szent István napján benépesül a Kézdiszentlélek fölötti hegyoldal. Idén műalkotást is avatnak, Szent László-mellszobor fogja ezentúl díszíteni a katolikus templommal szembeni parkosított teret.
Az ünnepség szokás szerint a községközpontban lévő Szent István-szobornál kezdődik: az érdeklődőket már fél tízkor várják a térre, ahol 10 órakor az egyházi kórus részvételével megkezdődik az ünnepség. A Szent László-szobor- és parkavatót 10.45-kor tartják, majd a várhatóan fél órás ünnepség után a búcsújárók körmenete elindul a kőkeresztetekkel szegélyzett golgotán a Perkőre, útközben minden település elvégzi a keresztúti ájtatosságot az ezelőtt öt évvel állított emlékjeleknél.
Fent a tetőn, a kápolna közvetlen szomszédságában felállított szabadtéri oltárnál idén 12.20-kor kezdődik az ünnepi szentmise, aminek főcelebránsa ft. Tamás József segédpüspök lesz. Délután három órakor kezdődik az Államalapítástól Szent László haláláig című bábelőadás, 16 órakor néptáncfesztivált lehet megtekinteni a perkői szabadtéri színpadon, 19.30-tól Sasvári Sándor előadása következik, majd a napot 20.30-tól a Titán zenekar előadása, illetve 22 órakor tűzijáték zárja.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!