„Szeretnék a zenémmel hozzájárulni az emberek életéhez”

Gyerekként mindenkinek vannak álmai, amiket, ha felnő, szeretne valóra váltani. Az idő múlásával azonban ezek sokunkból kikopnak, míg mások felteszik az egész életüket a megvalósításukra. A kézdivásárhelyi, 24 éves Katona Tamás a második csoport táborát erősíti, hiszen gyerekkora óta áldozatos munkával, naponta tesz azért, hogy valóra váltsa az álmát, és sikeres dobossá váljon. Ma már úgy érzi, jó úton jár, és a helyére került, hiszen egy olyan együttes, a Yesyes, tagja, amivel értéket közvetít, és ami összekapcsolja őt az emberekkel. Nemrég szülővárosa közönsége előtt lépett fel a Borudvarban.

– Mesélj kicsit arról, hogyan indult számodra a dobolás?

– Gyerekként örökmozgó voltam, ami azt eredményezte, hogy egyszer síztem, úsztam, judóztam, aztán elkezdtem repülőmodellezéssel is foglalkozni, majd jött az ötlet, hogy jó lenne a zenélést is kipróbálni, így a Tanulók házában kaptam lehetőséget arra, hogy megismerjem a dobot.

– Itthon hogyan reagáltak arra, hogy te Budapestre akarsz költözni?

– Hatalmas szerencsém, hogy a szüleim nagyon támogatóak. Mindig azt mondják, hogy szeresd azt, amivel foglalkozol, a kezdetektől fogva mellettem álltak és segítették az utamat.

– Mennyire volt nehéz az elején a beilleszkedés és a felzárkózás?

– Őszintén, az első év nagyon nehéz volt. Csak gondolj bele: nem ismersz senkit, olyan zenészek vesznek körül, akik kegyetlenül jól játszanak, te meg azt érzed, hogy mellettük sehol sem vagy. Egy év alatt kellett mindent bepótolnom, de ezt követően már ott tanultam a konzervatóriumban klasszikus ütő szakon. Reggel hattól este negyed 10-ig voltunk bent. Nyolctól kezdődött a tanítás majd este negyed tízig gyakorlás, kamara próbák, zenekari próbák stb. Harmadév után jelentkeztem a Bécsi Zeneakadémiára, ahova fel is vettek, csak sajnos az ütő tanszakon nem adtak ki szabad helyet, így újra kellett volna felvételizzek a következő évben. Nagyon nagy csalódásként éltem meg azt, hogy rajtam kívül álló okok miatt nem kerülhettem be és ez az eset elvette a kedvemet attól, hogy újra próbálkozzak, így maradtam Budapesten. Utólag látom, hogy jól döntöttem, hiszen ezt követően jutottunk be Ádival (Szabó Ádám – a szerk.) az Eurovízió válogatójára a Give me your love című számunkkal, ami a zsűri pontszámai alapján a Dalban első helyen végzett, de a közönségszavazást követően végül nem mi jutottunk ki. Ádival már korábban is gondolkoztunk egy saját zenekar alapításán, de a Dalt követően döntöttük el, hogy eljött az ideje, így lett a Yesyes. Ezt követően jöttem rá igazán, hogy soha semmi sincs véletlenül, mindennek megvan az oka, csak lehet, hogy ott és akkor még nem látom, hogy mi miért történik.

– Visszatérve kicsit arra az időszakra, amikor kikerültél Budapestre. Az, hogy innen származol előnyt vagy hátrányt jelentett számodra? Hiszen említetted, hogy szakmailag, zeneileg volt egy bizonyos szintű lemaradásod, viszont az, hogy Erdélyből mentél ki, okozott bármilyen szintű megkülönböztetést?

– A hátrányát még egy percig nem éreztem annak, hogy innen származom. Azt viszont sokan nem veszik észre, hogy itthon rengeteg tehetséges ember van, s annak köszönhetően, hogy Kézdi egy kisváros a kreatív emberek nagyon könnyen megtalálják egymást. A Yesyes stábjának például nyolcvan százaléka a környékről származik: a Hunap Studio csinálja a zenekar arculatát, a KreaKids tervezte az animációnkat, Miklós Norbert írja a dalszövegeket, Simon Zoli, Bakó Csabi készítette a legújabb klipünket, ami szeptemberben fog megjelenni és Csáki Szilárd szerepel benne; Máthé Zoli fotózott a két erdélyi koncertünkön, Hodor Levente segíti a zenakar erdélyi ügyeit és még sorolhatnánk. Nagyon fontosnak tartom ezt a fajta összetartást, szerencsések vagyunk, hogy ilyen tehetséges emberek vesznek minket körül, és úgy sem felejtjük el egymást, hogy a világ különböző pontjain élünk. Az egészben az a legjobb, hogy nem a pénzről szól, hanem arról, hogy adunk, segítünk egymásnak és együtt csinálunk valami jót és értékeset. Itthonról például nagyon sokan fogtak össze azért, hogy megvehessem az új dobomat, hogy haladhassak előre a céljaimért, ezért nem tudok elégszer köszönetet mondani nekik. Egy percig nem érzem a hátrányát annak, hogy innen származom, ha tehetném, se változtatnék ezen, mindig alig várom, hogy hazaérjek.