„Otthon érzem magam itt”

Mariam tavaly diplomázott angol–francia szakon, ám jövőjét nem nyelvészként képzeli el. Gazdasági ügyek intézésével szeretne foglalkozni, az egyetem elvégzése óta több ilyen irányú képzésen, tréningen vett részt. Tanulmányai ideje alatt és ideutazása előtt is dolgozott, osztotta meg lapunkkal. Öt és fél évet önkéntesként, majd az egyetem elvégzése után fél évig irodai asszisztensként dolgozott egy alapítványnál. Emellett idegenvezetőként is ténykedett szülővárosában.

Az ideutazás lehetőségéről munkahelyén értesült. „Egykori főnököm szólt az EVS-programról, hiszen ő korábban Észak-Írországban önkénteskedett annak keretében. Legjobb barátom is EVS-önkéntes volt Lengyelországban, és mindketten győzködtek, hogy most éppen erre van szükségem.” Bár ideutazása előtt „készült” Romániából, a vártnál jóval sokszínűbb kép fogadta.

– Ittlétem egy nagy felfedezési folyamat, hiszen ennek a régiónak a sajátosságai, az egymás mellett élő székelyekkel és románokkal újdonság volt számomra. És azt sem gondoltam volna, hogy egy 400 éves örmény közösséget találok a környéken. Az Ijevanhoz hasonló kis várost nagyon szeretem, melynek utcáin imádok csak úgy, céltalanul sétálni. Az emberek is barátságosak, igazán otthon érzem magam itt, Kézdin – hangsúlyozta.

Bevallása szerint könnyen alkalmazkodó típus, szeret barátkozni, és itt sok jó emberrel találkozott. Bár a magyar nyelvvel csak most ismerkedik, a kommunikálás nem okoz gondot Mariamnak, aki ennek kapcsán egy érdekes történetet is megosztott lapunkkal.

– Egy alkalommal, pingpongozás közben Alikkal (ugyancsak örmény önkéntes – szerk.) örményül, az ukrán menekültekkel oroszul, míg Attilával (Ráduly Attila, a ZNE elnöke – szerk.) angolul beszéltem, és hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Attila furán néz rám. Akkor jöttem rá, hogy oroszul szóltam hozzá a nagy kavarodásban – részletezte. Megjegyezte, ismer már néhány magyar szót, és szorgalmasan tanulja nyelvünket. Vásárolni általában helyi barátaival megy, ha meg nem, úgy magától boldogul. Legtöbb helyen már kezdik megérteni egymást az elárusítókkal. Igazából a helyiekkel való kommunikálást tartja a legjobbnak abban, hogy itt lehet.

Az egyesületbeli tevékenységeket is érdekesnek találja.

– Éppen az első vlogomat szerkesztem, ami újdonság számomra – meséli. – Aztán a sportcsarnokba megyünk asztaliteniszezni, máskor kosárlabdázni vagy focizni. A kosárlabdázás a kedvencem, emellett a helyi Ashihara Karate-klub edzéseire is járok. Szeretem a gyerekekkel folytatott tevékenységeket is. Óvodásoktól licistákig minden korosztállyal dolgozunk, és mondhatom, az itteni diákok megváltoztatták a pedagógus-hivatásról alkotott véleményemet: korábban úgy véltem, nem túl jó dolog tanárnak lenni, ám itt a diákok érdeklődőek, kedvesek, segítőkészek.

A program befejeztével folytatná tanulmányait.

– Mindenképpen a már említett gazdasági vezetés (MBA – Master of Business Administration –szerk.) csínját-bínját sajátítanám el, hiszen ez az álmom már évek óta. Valahol Európában szeretnék továbbtanulni, és a jövőmet mindenképpen egy kisvárosban képzelem el – summázott.

Fotó: Ráduly Attila