
Az Erdélyi Magyar Néppártból (EMNP) és a Magyar Polgári Pártból (MPP) létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) 12 megyében, 160 helyszínen, 2200 jelölttel indul a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon – mondta el pénteken Csomortányi István, az EMSZ társelnöke.
2020. szeptember 21., 00:012020. szeptember 21., 00:01
Csomortányi, aki az EMSZ megalakulását a 2020-as esztendő „legfontosabb erdélyi magyar politikai eseményének” nevezte, kifejtette: ezeken kívül több településen független jelöltekkel állapodtak meg, azért, hogy a másik magyar pártból kiábrándult emberek „ne kényszerüljenek román pártokra szavazni” a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon.
Hozzátette: Romániára jellemző „demokráciadeficit”, hogy urnabiztosokat kizárólag parlamenti pártok delegálhatnak. Csak annyit sikerült elérniük, hogy ott lehetnek, de nem kapnak fizetést. Ez is jó eredmény, hisz az EMSZ emberei „a jég hátán is megélnek” – mondta a társelnök.
Kifejtette: több helyen (Szatmárnémeti, Marosvásárhely) visszaléptek az RMDSZ javára, hogy ne kockáztassák a magyar győzelmet, de „sajnálatosnak” nevezte, hogy ezek a visszalépések „mindig egyoldalúak voltak”, pedig a „megfelelő együttműködés” maximalizálhatta volna az önkormányzati jelenlétet. Meggyőződésünk, hogy a következő négy évben nem a bukaresti lobbi hozza az eredményt, hanem az önkormányzatok lesznek az erdélyi magyarok védőbástyái – mondta Csomortányi.
Toró T. Tibor gratulált az EMSZ stábjának, köztük Bálint Józsefnek és társainak, hogy „sikerült megcsinálniuk azt, amit neki két évvel ezelőtt nem”, és megjegyezte: egy közös lista állítása „nem egyszerű meccs”.
Kifejtette: „komoly stratégiai hibának” tartja, ahogyan a magyar nemzetpolitika viszonyul a helyhatósági választásokhoz, talán azért, mert az RMDSZ „megvezeti” a magyar felet. Nagyon nagy szegénységi bizonyítvány lenne, ha a Székelyföldön tömbben élő magyarság nem tudna – hoki szakszóval – több sort felállítani, ennélfogva komoly stratégiai hibának tekintem megkérdőjelezni az erdélyi magyar többpártrendszer legitimitását – mondta Toró.
Ugyanakkor úgy vélte: az EMSZ létrejöttével kétpólusú rendszer alakul ki, és ebbe az egyensúlyba „belenyúlni” újabb hibát jelent.
Csomortányi szerint az RMDSZ „hamis információkat” továbbít Erdélyből. Ezek közé sorolta, hogy az RMDSZ „egyedüli esélyes” lenne, hogy összefogja és képviselje a magyarságot, hisz például Nagyváradon csak az EMSZ szerezheti meg az alpolgármesteri címet, és „több tucatra” tehető azon települések száma, ahol, ha nem lenne EMSZ, magyar emberek román pártokban politizálnának.
Toró leszögezte: a választókat csak úgy lehet tömbben tartani, ha „van hová szavazni”, mert ha nincs, akkor demográfiailag és politikailag is „lemorzsolódnak”.
Hozzátett: Marosvásárhelyen ugyan „minden szám azt mutatja”, hogy nyer a független magyar jelölt, de „tekintettel kellene lenni arra”, hogy csak akkor lesz magyar többség a tanácsban, ha az EMSZ is „megugorja” az 5%-os bejutási küszöböt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!