
Hétvégén megkezdődött a triatlonidény az országos tereptriatlon-bajnokság első fordulójával, amely Vama Vechen zajlott. Az erőpróbán jól teljesített a tavaly ezüstérmes sepsiszentgyörgyi triatlonista, Dániel Attila, aki másodikként zárta az 1 km úszásból, 32 km kerékpározásból és 6 km szaladásból álló próbát.
2017. június 07., 00:192017. június 07., 00:19
Hétvégén megkezdődött a triatlonidény az országos tereptriatlon-bajnokság első fordulójával, amely Vama Vechen zajlott. Az erőpróbán jól teljesített a tavaly ezüstérmes sepsiszentgyörgyi triatlonista, Dániel Attila, aki másodikként zárta az 1 km úszásból, 32 km kerékpározásból és 6 km szaladásból álló próbát.
Sportolónktól megtudtuk, a kihívást nehezítette a levegő magas hőmérséklete, miközben a tengervíz csak 18 fokos volt. Mindezek mellett Dániel Attila technikai gondokkal is küszködött, ennek ellenére sikerült Ciprian Bălănescu mögött a második helyen célba érnie 324 triatlonista közül.
– Kerékpározás közben az utolsó 5 kilométeren technikai gondjaim akadtak a bringámmal, de sikerült megoldanom. Ekkor még a negyedik helyen álltam, és a szaladásomnak köszönhetően tudtam felzárkózni a második helyre. Elégedett vagyok az eredménnyel, mivel ez is egy teszt volt számomra, és folytatom a felkészülést a terepduatlon-Európa-bajnokságra, amely július 23-án lesz Marosvásárhelyen – nyilatkozta lapunknak, egyúttal megköszönve a Bellotto, az Isostar Románia, a Sportatlon.ro, a Polar és a Prodent Kft. támogatását.
Eredmény: 1. Ciprian Bălănescu 1:52:10, 2. Dániel Attila 1:54:25, 3. Alex Ciocan 1:55:16. Az országos tereptriatlon-bajnokság június 17-én folytatódik Mogoşoaia községben.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!