Beton helyett fémből

Március folyamán befejezik a kilyéni Olt-hidat – tudtuk meg Czimbalmos-Kozma Csabától. A városmenedzser azt mondja: a brassói vállalkozónak már csak a felhajtókat kell elkészítenie.

2017. március 09., 00:092017. március 09., 00:09

Március folyamán befejezik a kilyéni Olt-hidat – tudtuk meg Czimbalmos-Kozma Csabától. A városmenedzser azt mondja: a brassói vállalkozónak már csak a felhajtókat kell elkészítenie.

A kilyéni Olt-híd tarthatatlan állapota a helyhatósági választások témája is volt, amikor Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt polgármesterjelöltje a megyeszékhely egyik „forró pontjaként” határozta meg.


A polgármesteri hivatal az árvíz által megrongált hidakra kiírt pályázaton 12 millió lejt kért a kormánytól egy beton építmény elkészítésére. Ehelyett októberben 400 ezer lejt kaptak, amit ha nem költöttek volna el év végéig, vissza kellett volna fizetni.


– Abba a szégyenbe mégsem akartunk keveredni, hogy adnak pénzt, s mi nem vagyunk képesek elkölteni, így gyorsan meghirdettük, hátha kerül olyan vállalkozó, aki három hónap alatt képes megtervezni és kivitelezni, de ami ebben az esetben legalább ennyire fontos, engedélyeztetni a munkálatot – idézte fel Czimbalmos-Kozma Csaba.


Egy brassói vállalkozó jelentkezett, aki mindezeket képes volt teljesíteni. Az új terv szerint a híd a parton lévő négy–négy fémpillérre szerelt fémkereten áll. Kicserélték a faelemek nagyrészét is (ezeket még le kell kezelni és festeni), viszont így szükségtelenné vált a vízben lévő fapillérek cseréje, vagy árvédelme, hiszen az már inkább dísz, a hidat a teljes egészében a fémkeret tartja.


A városmenedzser azt mondja, egy-két héten belül elkészülnek felhajtók, és a híd, amelyet gyakorlatilag azok a kilyéniek vesznek igénybe, akiknek földje az Olt jobb oldalán van, használható lesz. A felújított átkelőn továbbra is 3,5 tonnás súlykorlátozás lesz érvényben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust