
A héten tartotta júniusi soros ülését Barót helyi tanácsa, melyen a városatyák igencsak fontos döntéseket hoztak.
2019. június 28., 00:292019. június 28., 00:29
Az RMDSZ-es tanácsosok a polgármester által javasolt mindkét beruházással egyetértettek, az ellenzéki tanácsosok tartózkodtak a szavazásnál. Utóbbiak a nagypályánál a helyszínnel nem értettek egyet, a kispályánál pedig azzal, hogy a területet ismét át kell adni kezelés céljából egy intézménynek.
Lázár-Kiss Barna András polgármester részletezte, hogy nemrég, az Országos Beruházási Ügynökségtől keresték meg ajánlattal, mely szerint, ha a városnak lenne ilyen célra területe, akkor futballpályát építenének rá. A terv összefüggésben van a román kormány azon ígéretével, melyet az európai futballszövetségnek tett stadionok építésére vonatkozóan.
A Baróton megépülő nagypálya 164x86 méteres lenne, öltözővel, mellette parkolókkal, hasonlóképpen egy modern kispályát is építenének. A nagypályát a polgármester a bánya volt műszaki telepének (technika) közelében képzelte el, a városnak ugyanis csak itt áll terület a rendelkezésére. A kisebb, műfüves pályát az iskola közelében, a jelenlegi iskolai sportpályán építenék fel.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!