Becsengettek!

Vajon készen állunk? Baljóslatú hírek, híresztelések kelnek szárnyra. Most derül ki, hol, milyen mértékben vették komolyan az esztendő talán legfontosabb, legemberközelibb eseményét, a tanévnyitást. Az általános, országos jelenségek szinte minden esztendőben ugyanazok. Nincs vagy hiányos az igényelt papírhalmaz, hibásak a kérelmezések, elfogytak a felújítást vállaló szakemberek, félig kimeszelt vagy teljesen magára hagyott épületek, tantermek, udvari budik, bizonytalanság és megannyi gond, nehézség éppen most, a legutolsó percekben merül fel.

A lényeg egészen más: a gyerekek, a szülők mindezek dacára bíznak és hisznek az iskolában, úgy általában az intézményben magában, mert volt, ami volt, lesz, ami lesz, a tanintézet, ez a közösség javát szolgáló csodalény ott a helyén, foltozásra vár ugyan, de befogadja foghíjasan is az érkezőket. A tanintézet szelleme, megtartó ereje, éppen úgy, mint a templomé, nem tűnik el még akkor sem, ha netán a szemét, a vakolatlan fal, a faillemhely rossz érzéseket vált ki sokakból.

Fájó viszont az, hogy nem mindenhol sikerült pedagógust állítani a tanulók mellé, olvasom, sok száz katedra vár még betöltésre. S itt említem meg most is a román pedagógusképzés egyre mélyülő válságát, a többszakos képzés eltörlését, avagy a több szak elvégzését igazoló diploma fenntartásokkal való kezelését. Sokan megfogalmazták, helytállóan, hogy az úgynevezett bolognai képzés becsődölt, valósággal visszavetette a pedagógusi munkára készülők érdeklődését, lehetőségeit.

Számunkra, romániai magyarok számára az új tanév nemhogy nem enyhítette kételyeinket, de inkább megsokszorozta azokat. Felsorolni is nehéz, néhány hónap alatt mennyi megaláztatás, akadályoztatás gátolja a felhőtlen tanévkezdést. Most zajlik Bánffyhunyadon és Nagyváradon a magyar bölcsődés és napközis cirkusz, Marosvásárhelyen újra kérelmezni kell azt, ami megvolt, a magyaroké volt, a katolikus gimnázium újraalakítását. Az is elszomorít, hogy Szatmárnémetiben már nincs kézbe vehető megyei magyar nyelvű sajtó, Baróton pedig a hírhedt feljelentő újra úgy beszél anyanyelvünkről, mintha számunkra nem lenne az olyan szent, mint neki a román.

Becsengettek. Éljünk hát a tudásvár ostromának lehetőségével, amíg még tudunk. <<