A tanfelügyelőség utasítása értelmében nem fogadhatja az elemi iskolába beiratkozók dossziéit a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium – írta keddi számában a Vásárhelyi Hírlap.
2017. március 01., 00:172017. március 01., 00:17
A tanfelügyelőség utasítása értelmében nem fogadhatja az elemi iskolába beiratkozók dossziéit a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium – írta keddi számában a Vásárhelyi Hírlap. A tanfelügyelőség honlapján megjelent listán szerepel ugyan a Római Katolikus Gimnázium, de nincsen megjelölve, hogy mely utcákban lakó gyermekeknek kellene ide iratkozniuk. Ehelyett az a megjegyzés szerepel, hogy ez a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.
Székely Szilárd, az iskola ideiglenes igazgatója a lapnak elmondta: hétfőn reggel, az iskolai beiratkozások időszakának kezdetén telefonon hozták tudomásukra, hogy nem fogadhatnak beiratkozókat addig, „amíg ilyen bizonytalan az iskola helyzete”. Hozzátette: érdeklődők lennének. Már hétfőn több szülő jelentkezett a szükséges iratcsomóval, de kénytelenek voltak elutasítani őket. Székely Szilárd reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megoldódik az iskola helyzete.
Az iskola alapításának ügyében vizsgálódó korrupcióellenes ügyészség (DNA) folytatta a szülők meghallgatását, és a Maszol.ro portál értesülése szerint hétfőig több mint száz szülőt hallgatott ki. Az egyik szülő kihallgatásán részt vevő Kincses Előd ügyvéd az MTI-nek kedden elmondta: egyértelmű a DNA túlkapása. Hozzátette, az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, és a szülőket – akik a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba – semmiképpen nem lehet az intézmény létrehozása körülményeiről kérdezni. Kincses a szülők kérésére ezen a héten az Országos Bírói Tanácshoz fordul a DNA megfélemlítési kampányának ügyében.
Amint a napirend előtti parlamenti felszólalása MTI-hez eljuttatott szövegéből kiderül, Biró Zsolt jogállamban nehezen értelmezhetőnek nevezte, hogy a DNA egyenként hallgatja ki a római katolikus iskolában tanuló diákok szüleit. „A vádhatóság dolga az igazság kiderítése, tanúk beidézése, de megengedhetetlen a szülők zaklatása csak azért, mert gyerekeik számára egy egyházi szellemben működő és e szellemben nevelő oktatási intézményt választottak. Egy olyan iskolát, amelyet az iskolahálózatban meghirdettek, a tanfelügyelőség és a minisztérium is engedélyezett” – jelentette ki Biró Zsolt.
Az RMDSZ Mikó Imre Jogvédő Szolgálata is tájékoztatást fogalmazott meg a marosvásárhelyi iskolaüggyel kapcsolatosan, amelyet kedden juttatott el a bukaresti nagykövetségeknek és a sajtónak. „Az erdélyi magyar közösség és a történelmi magyar egyházak nevében az RMDSZ felszólította a román hatóságokat, hogy vonjanak vissza minden intézkedést az érintettek ellen (Tamási Zsolt József iskolaigazgató és Ștefan Someșan főtanfelügyelő – szerk. megj.), és ne gátolják tovább az iskola működését, hiszen a jelenlegi helyzet számos alkotmányos és nemzetközi egyezmények által garantált jogot sért, különösen az anyanyelvű oktatáshoz való jogot.”
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!