Barabás Samu-ösztöndíj

Hetedik alkalommal adták át a Barabás Samu-ösztöndíjat, melyet Sepsiszentgyörgy testvértelepülése, Ferencváros Önkormányzata adományoz a magyar nyelv területén kiemelkedő eredményeket elért diákok számára.

Farkas Imola

2019. szeptember 27., 00:242019. szeptember 27., 00:24

Krecht Hanna Regina, a Székely Mikó Kollégium kilencedik osztályos tanulója részesült idén a Ferencváros Önkormányzata által felajánlott Barabás Samu-ösztöndíjban.

Hanna a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen 2018-ban megyei első helyezésben, valamint az országos fordulón dicséretben részesült, a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszáról pedig 2019. februárjában II. díjjal tért haza. A Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőn a Székely Mikó Kollégium V–VIII. osztályos diákcsapatának tagjaként 2017-ben országos dicsérettel, 2019-ben pedig országos III. díjjal jutalmazták.

Az ünnepélyes díjátadásra Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának szeptemberi soros ülésén került sor, melynek keretében minden évben azt a sepsiszentgyörgyi diákot jutalmazzák, aki az általános iskola utolsó évében a legkiemelkedőbb teljesítményt éri el magyar nyelv és irodalom versenyeken.

A 100.000 Ft értékű pénzjutalommal járó díjat Sztakics Éva-Judit és Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterei adták át.

Az idén hetedik alkalommal odaítélt kitüntetés a jeles történész és levéltáros szakember, Barabás Samu (1855–1940) nevét viseli, aki származása – és életének utolsó évtizedei – révén Háromszékhez, munkássága által pedig Budapesthez kötődik. Az Országos Levéltár erdélyi osztályának megszervezőjeként és vezetőjeként budapesti éveiben sem szakadt el szülővidékétől. A Papolcról induló tudós éppen tizenöt éves koráig volt az akkor még algimnáziumként működő Református Tanoda – ma Székely Mikó Kollégium – növendéke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust