Bagolytemetés a Tornya-dombon

Február 25-én, szombaton farsangtemetést tartottak Lemhényben, a Háromszéki Népfőiskola szervezésében. A szeszélyes idő ellenére nagy érdeklődésnek örvendő télűző ünnepség különlegessége ezúttal is a bagolytemetés volt.

barni

2017. március 07., 00:022017. március 07., 00:02

Február 25-én, szombaton farsangtemetést tartottak Lemhényben, a Háromszéki Népfőiskola szervezésében. A szeszélyes idő ellenére nagy érdeklődésnek örvendő télűző ünnepség különlegessége ezúttal is a bagolytemetés volt.

A farsangolók 12 órakor a felsőlemhényi iskola előtti téren gyülekeztek Jakab Attila hívogatójára: „Farsangot temetünk, mert meghalt szegényke, s fel fog támadni jövő esztendőre”. Ezt követően a szervezők virágot és emléklapot adtak át Jakab Piroska óvónőnek. „Hosszú évekig ő volt a lelke a lemhényi farsangolásnak, majd nyolcévnyi csend következett, mígnem tavaly úgy döntöttünk, újraélesztjük a szokást”, mondta el lapunknak Biró Erika szervező. Ugyancsak emléklappal, valamint egy, a tavalyi farsangkor készült, bekeretezett fotóval mondtak köszönetet Paizs Mihály bácsinak, az évek során rendezett farsangi felvonulások állandó résztvevőjének.

Szekéren sült palacsinta

Biró Erika az egybegyűltekhez intézett beszédében kifejtette: „Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük azokat! Rajtunk áll, hogy mi lesz pár év múlva. (…) Járjunk jó példával gyerekeink előtt, hogy büszkén viseljék székely ruhájukat, érdekelje őket, honnan származnak, falujukban milyen szokások voltak, vannak, és tanuljanak ezekből!”

Ezt követően négy szekéren, egy kordén, illetve lóháton vonultak át Almásba a maskarába bújt farsangolók. „Minden várakozásunkat fölülmúlta a nagyszámú résztvevő, ugyanis délelőtt még havas eső hullt, és erősen fújt a szél”, mondta el Biró Attila. Végig remek volt a hangulat, a zenészek egy percig nem pihentek, emellett az utolsó szekéren palacsintát is sütöttek. A helyiekhez a nyujtódi Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület, a Szentléleki Kassai Lovasíjász Iskola és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tagjai is csatlakoztak.

A téltemetés öröme

Almásban Molnár István polgármester és mintegy harminc helyi lakos kínálta fánkkal és pálinkával a farsangi menet tagjait, akik innen az alsólemhényi polgármesteri hivatal elé vonultak. Itt elfogyasztották a Molnár Barna alpolgármester vezette fogadóbizottság által előkészített kínálmációt, majd a Fűzfalun keresztül a Tornya-dombra mentek, ahol annak rendje, s módja szerint bagolytemetést tartottak. „Voltak siratóasszonyok, kántor és természetesen pap is, amikor eltemettük a farsangot és a telet jelképező bagoly koporsóját. Ez egy jellegzetes helyi népszokás, amely a téltemetés örömét hirdeti”. A temetéshez tor is dukál, a szervezők a Tamás Tibor által készített finom tokánnyal vendégelték meg a résztvevőket. Az esemény záróakkordjaként a felsőlemhényi kultúrotthonban bált rendeztek, a muzsikát Jakab Attila és Bandi Tamás szolgáltatta. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak támogatóiknak, Tamás Tibor és Barbócz Barna helyi vállalkozóknak, a polgármesteri hivatalnak, továbbá a résztvevőknek és mindazoknak, akik farsangi finomságokkal traktálták a felvonulókat.

A bagolytemetésről

„Lemhényben a farsangbúcsúztatók csoportja bagolytemetést szervezett. Egy kisebb méretű koporsóba baglyot helyeztek. A menet élén vitézkötéses kabátban huszárok vonultak. A baglyot tartalmazó koporsó után vonult a ferencesek által képviselt barna csuhás szerzetes barát és egy kántor. Nagyon sokan kéregető cigányoknak, doktornak, indiánnak, köszörűsöknek öltöztek be. Egy lovak által vontatott szán vagy szekér után keréken forgó bábupár következett. A maszkosok csoportja bejárta előbb Felső-, majd Alsólemhény és Kézdialmás utcáit. A felvonulókat mindenütt a gyermekek népes serege követte.

Az 1989 után következő években a maszkosok végül a falu Velencének nevezett részét járták be. Ott a falu végén kezdődő hegyoldal aljában gyorsan gödröt ástak. A baglyot tartalmazó koporsót gyorsan oda behelyezték, s utána következett a bagoly búcsúztatója. Mikor a szerzetes pap és a kántor befejezte a parodisztikus szertartást, akkor kezdődött el az igazi hangos siratás és behantolás. A játékban részt vevő cigányok rávetették magukat a koporsóra, ruhájukat tépték, szaggatták, hangosan jajgattak. Végül a sírhant végére a román ortodox temetésekre jellemző keresztet tűzték le. A maszkosok csoportja a beföldelt farsangi baglyot hangos ének- és zeneszó mellett körültáncolta.”

(Pozsony Ferenc – Farsangi szokások Háromszéken, 1996)

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust