Bagolyból pacsirta

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Szabó Barbara

2020. július 31., 00:122020. július 31., 00:12

A nap még békésen alszik, ahogyan a párom is mellettem. Meghallja az ébresztőmet, egy duzzogó hanggal a fal felé fordul. Felülök, kinyújtom a karjaimat, elfeledve, hogy tetőtéri szobám van. Bevágom a kezem a falba, úgy szökik ki az álom a szememből, mint egy félhangos, rekedt „óhogyaza” a számból. Csoszogva közelítek a fürdőszoba felé, recseg a lépcső renyhe testem alatt. Ülőke, fogmosás, csipák eltávolítása következik, gondosan ügyelve, hogy véletlenül se tévedjen tekintetem a tükörre.

Aztán mégis szembenézek magammal, és dühösen szólítom meg a tükörben mosolyogni próbáló képemet: minek kell neked ilyen korán kelni, látod, milyen gyűrötten nézel ki?! Aztán belém vág a tudat, hogy nem is az 5 órai keléssel van probléma (hiszen rengetegen kelnek ilyenkor), inkább az éjszakai olvasással, tévézéssel, bárányszámolgatással.

Egész életemben este voltam aktív. Délig is képes voltam aludni, majd 16 óráig csak nyöszörögni, kávézni, s nézni ki a fejemből. Ez akkor sem volt másképp, amikor iskolába jártam. Éppen addig voltam ébren, amíg beértem az iskolába, aztán rendszerint folytattam álmaimat óra közben. Egyetemen hetekig mellőztem a reggeli kurzusokat, amikor szorított a léc, csak akkor kezdtem el bejárni (őszintén, ezt mondjuk sosem bántam), vizsgákra meg éjszaka tanultunk, kávé, csoki, energiaital kombóval (na, ezt már az idegrendszerem annyira nem szerette).

Mindig tudtam, hogy olyan munkahely kell nekem, ahol minimum 9-ig húzhatom a lóbőrt. Aztán nem elvállaltam a hírolvasást hajnali fél hetes kezdéssel?! „Jól megcsináltad, Barbi, menő” – préselem ki magamból. Hangosan. Nem azért, mert bolond lennék, magamban beszélnék, csak be kell járatni azt az álmos hangot, mielőtt a szerdai koronavírus leltárt felolvasom.

Felveszem a gardróbomban található legelső ruhát, bepattanok az autóba, és elindulok. Maximumra tekerem a rádiót, énekelek, táncolok, csakhogy felébredjek végre. Közben meg bemantrázom magamnak, mennyire jó már reggel elintézni minden munkát, és milyen ügyeske felnőttecske lettem. Kacagok egy hangosat. Magamnak sem hiszem el.