Az “országépítő” Kós Károly életműve előtt tisztelegtek a Székely Nemzeti Múzeumban

Kós Károly örökségének tisztelői és a hagyományos építészetet tisztelettel megújítók szép számban voltak jelen azon a szombati konferencián, amelyet a polihisztor születésnapján szervezett az Országépítő Kós Károly Egyesülés (OKKE) és a Székely Nemzeti Múzeum.

Bodor Tünde

2023. december 17., 10:452023. december 17., 10:45

Kolumbán Gábor, az OKKE elnöke megbetegedése miatt online bejelentkezésben üdvözölte a megjelenteket, és előrevetítette: a konferencián a mindenben teljességre törekvő és ezzel a mai követőket is inspiráló Kós Károly örökségének továbbéltét tárgyalják a száz évvel ezelőttinél nem kevésbé viharos, korszakváltó időkben.

A rendezvény házigazdája, Vargha Mihály múzeumigazgató röviden összefoglalta a múzeum felújításának történetét, bár abból tudatosan kihagyta a kellemetlen momentumokat, nehézségeket. Annyit azért elmondott, hogy a közbeszerzések rákfenéje, hogy a legkisebb árat részesítik előnyben és attól féltek, kifognak egy komolytalan céget, amellyel aztán évekig küszködnek. Végül ez nem következett be és második pályázatuk nyert (2019-ben ugyanis első próbálkozásukkor a vonal alá szorultak) és Zakariás Attila, majd a Planshow cég tervei alapján sikerült véghezvinni a felújítást, úgy ahogy Kós azt ideálisnak tartotta: helyi anyagokból, helyi mesterekkel. A felújítás értelme nemcsak az állagmentés volt, hanem az is nagy eredménye, hogy 30 %-kal megnőtt a kiállítótér.

„Szeretnénk a poros múzeum képét elfelejteni, modern élő múzeumit létrehozni, amely a fiatalokat is megragadja“, mondta Vargha. Az mindenképpen rendkívüli eredményként értékelte, hogy az elmúlt másfél hónapban, a nyitás óta közel 1500 látogatója volt a létesítménynek, ami ebben az időszakban példátlan. A látogatók viszonyulása is nagyon pozitív. Külön kiemelendő, hogy nemcsak Sepsiszentgyörgyön, de a többi székely város múzeumaiban is megtöbbszöröződött a román érdeklődők száma és egyre többen közelednek előítéletek nélkül.

Galéria

Vargha Mihály elmondta, 2009-től tudatosan törekedtek a Kós Károly iránti nagy adósságot törleszteni, többek között arra is, hogy az építész száz éve el nem készült épületdíszítéseit, amelyekről rajzok maradtak fent, elkészítsék: megtalálták a munkákhoz a helyi, erdélyi mestereket, a padok Zakariás Attila műhelyében készültek, a vitráliumot Makkai András képzőművész készítette, a kovácsoltvas korlát, lámpák pedig az olaszteleki Nagy György műhelyéből kerültek ki.

A múzeum történetét a rá vonatkozó első bejegyzéstől a jelenig bemutató kisflm levetítése után Herczeg Ágnes tájépítész, a múzeum kertjének újratervezője jelentkezett be videoközvetítésben. Előadásából kitűnt, Kós műveivel, építészetével, szellemiségével már kora fiatalságában megismerkedett. Személyiségének és örökségének hosszas méltatása után bevallotta, milyen „vizsgadrukkal” fogott neki a nagy mester által megálmodott épület körüli tér újraszervezésének, hiszen az szerves egységben van a közösséggel amely használja azt, de éppúgy a hely szellemiségével. Ugyankkor éles kritikát is megfogalmazott a ma építészetére és emberére vonatkozóan: „nincs tájtudata, helytudata” - állította, „elfelejtődött a tájnak egy nem fizikai, transzcendens olvasata. A hely a test, a lélek és a szellem helye.” - fogalmazta meg nézetét.

Visszakanyarodva a felújítás tervezéséhez, Zakariás Attila sepsiszentgyörgyi építész, az előkutatások elvégzője részletezte azokat a problémákat, amelyek a munkálatot indokolttá, föltétlenül szükségessé tették. Néhányat már Vargha Mihály is említett ugyan – a nagy esőzésekkor a pincében bokáig érő vizet, a födém gerendáiban azonosított hatféle szút – de a részleteket Zakariás Attila vetítettképes előadása szemléltette: a zsúfolt raktárakat, amiben ugyanakkor a restaurálási munkáknak is helyet kellett szorítani (nem igazán sikerült), a 20 köbméter újsággal, irattal leterhelt toronyszobát, a tetőszerkezet gombás, korhadt gerendáit, a penészes falakat, az omladozó kéményeket, amiket aztán, mivel funkciójukat vesztették, el is tüntettek a tetőről. Az építész végül átadta a múzeumigazgatónak az előkutatásokkal kapcsolatos összes dokumentációt, ami egy ölnyi aktacsomót jelentett.

Galéria

Bányász József, aki nagy családi gazdaságot tart fenn, Testamentum és Agrikultúra című előadásában beszélt arról, miért látja érvényesnek Kós eszméit, aki maga is megpróbálkozott mezőgazdaságból élni és hitt a kétkezi munka szentségében. Kós Károly ugyan felhagyott a gazdálkodással mint írta, „a sztánai földeken üdvözülni lehet, megélni nem annyira”, de azt is papírra vetette, „életem legszebb óráit szántás és kaszálás közben éltem át”. Bányász József is együtt vallja, érzi Kóssal: „De keserű lesz az életem, ha véreim unni fogják ezt a földet”. Végső soron a gazdálkodás célja nem a növények termesztése, hanem az emberek művelése és tökéletesítése, állította az előadó, aki néhány képkockán saját gazdaságába is bepillantást engedett, az ott felépített gazdasági épületeket külön kiemelve.

A kelta felmenőkkel rendelkező, ausztráliai születésű elkötelezett Kós Károly-kutató, szakértő, a Budapesten élő Anthony Gall előadásával folytatódott a konferencia. Tömény prezentációjábóll csak néhány olyan gondolatot emelünk ki, amelyek rámutatnak arra, mi az ami maradandó és ma is aktuális, figyelemreméltó az erdélyi építész-polihisztor életművében: Kós Károly korai pályaszakaszában megalkotta épített örökségünk kiváló elemeit, több épületét remekműként tartunk számon ezek építészeti minősége, az utolsó részletekre kiterjedő figyelem, a mesterek igényes munkája ma is kiemelkedő úttörő volt az építészeti kommunikációban. Szorgalmazta a környezetért viselt felelősséget, átadását minél szélesebb társadalmi rétegeknek a táji jellegzetességek, értékek megtartásában való közreműködése, a kultúrtáj gyakorlati megfogalmazása.

Utolsóként került sor Köllő Miklós előadására, aki az ökoregionális építészet és Kós Károly kapcsolatáról értekezett. A székely kultúrtájban a minimalizmus a tradíció, a kortárs székelyföldi építészet pedig követi ugyan az organikus építészetet, de nem a formák szintjén, hanem a helyhez alkalmazásával. A mai poszt-posztmodern világban felértékelődnek a kézműves mesterségek, a 2008-as gazdasági válság óta pedig az ökológiai szempontok is - véli Köllő. Kiemelkedően fontosnak tartja a hagyomány ismeretét, de az innovációról sem maradhatunk le, állítja és igen fontos szempontja a tervezéskor, hogy az anyaghasználattal és a megvalósítással is a helyi közösséget, a helyi mestereket, a hagyományos tudás továbbéltét szolgálja. Munkája során ügyel arra, hogy az épület ne legyen harsány a tájban, a környezettől jut el az épületig.

Galéria

Az előadásokat követően már kötetlenebb keretek között folyó párbeszédre került sor a hallgatóság és az előadók között. Kiderült, hogy Kós Kati, Kós Károly unokája is jelen van a résztvevők között, ő jelenleg a kolozsvári Györkös Mányi Albert emlékház vezetője.
A rendezvény utolsó programpontjaként került sor az Országépítő Kós Károly Egyesülés közgyűlésére, amelyen a jövendőt illető tervekről, újabb tagok felvételéről tárgyaltak a részvevők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust