Az “országépítő” Kós Károly életműve előtt tisztelegtek a Székely Nemzeti Múzeumban

Vargha Mihály elmondta, 2009-től tudatosan törekedtek a Kós Károly iránti nagy adósságot törleszteni, többek között arra is, hogy az építész száz éve el nem készült épületdíszítéseit, amelyekről rajzok maradtak fent, elkészítsék: megtalálták a munkákhoz a helyi, erdélyi mestereket, a padok Zakariás Attila műhelyében készültek, a vitráliumot Makkai András képzőművész készítette, a kovácsoltvas korlát, lámpák pedig az olaszteleki Nagy György műhelyéből kerültek ki.

A múzeum történetét a rá vonatkozó első bejegyzéstől a jelenig bemutató kisflm levetítése után Herczeg Ágnes tájépítész, a múzeum kertjének újratervezője jelentkezett be videoközvetítésben. Előadásából kitűnt, Kós műveivel, építészetével, szellemiségével már kora fiatalságában megismerkedett. Személyiségének és örökségének hosszas méltatása után bevallotta, milyen „vizsgadrukkal” fogott neki a nagy mester által megálmodott épület körüli tér újraszervezésének, hiszen az szerves egységben van a közösséggel amely használja azt, de éppúgy a hely szellemiségével. Ugyankkor éles kritikát is megfogalmazott a ma építészetére és emberére vonatkozóan: „nincs tájtudata, helytudata” - állította, „elfelejtődött a tájnak egy nem fizikai, transzcendens olvasata. A hely a test, a lélek és a szellem helye.” - fogalmazta meg nézetét.

Visszakanyarodva a felújítás tervezéséhez, Zakariás Attila sepsiszentgyörgyi építész, az előkutatások elvégzője részletezte azokat a problémákat, amelyek a munkálatot indokolttá, föltétlenül szükségessé tették. Néhányat már Vargha Mihály is említett ugyan – a nagy esőzésekkor a pincében bokáig érő vizet, a födém gerendáiban azonosított hatféle szút – de a részleteket Zakariás Attila vetítettképes előadása szemléltette: a zsúfolt raktárakat, amiben ugyanakkor a restaurálási munkáknak is helyet kellett szorítani (nem igazán sikerült), a 20 köbméter újsággal, irattal leterhelt toronyszobát, a tetőszerkezet gombás, korhadt gerendáit, a penészes falakat, az omladozó kéményeket, amiket aztán, mivel funkciójukat vesztették, el is tüntettek a tetőről. Az építész végül átadta a múzeumigazgatónak az előkutatásokkal kapcsolatos összes dokumentációt, ami egy ölnyi aktacsomót jelentett.

Bányász József, aki nagy családi gazdaságot tart fenn, Testamentum és Agrikultúra című előadásában beszélt arról, miért látja érvényesnek Kós eszméit, aki maga is megpróbálkozott mezőgazdaságból élni és hitt a kétkezi munka szentségében. Kós Károly ugyan felhagyott a gazdálkodással mint írta, „a sztánai földeken üdvözülni lehet, megélni nem annyira”, de azt is papírra vetette, „életem legszebb óráit szántás és kaszálás közben éltem át”. Bányász József is együtt vallja, érzi Kóssal: „De keserű lesz az életem, ha véreim unni fogják ezt a földet”. Végső soron a gazdálkodás célja nem a növények termesztése, hanem az emberek művelése és tökéletesítése, állította az előadó, aki néhány képkockán saját gazdaságába is bepillantást engedett, az ott felépített gazdasági épületeket külön kiemelve.

A kelta felmenőkkel rendelkező, ausztráliai születésű elkötelezett Kós Károly-kutató, szakértő, a Budapesten élő Anthony Gall előadásával folytatódott a konferencia. Tömény prezentációjábóll csak néhány olyan gondolatot emelünk ki, amelyek rámutatnak arra, mi az ami maradandó és ma is aktuális, figyelemreméltó az erdélyi építész-polihisztor életművében: Kós Károly korai pályaszakaszában megalkotta épített örökségünk kiváló elemeit, több épületét remekműként tartunk számon ezek építészeti minősége, az utolsó részletekre kiterjedő figyelem, a mesterek igényes munkája ma is kiemelkedő úttörő volt az építészeti kommunikációban. Szorgalmazta a környezetért viselt felelősséget, átadását minél szélesebb társadalmi rétegeknek a táji jellegzetességek, értékek megtartásában való közreműködése, a kultúrtáj gyakorlati megfogalmazása.

Utolsóként került sor Köllő Miklós előadására, aki az ökoregionális építészet és Kós Károly kapcsolatáról értekezett. A székely kultúrtájban a minimalizmus a tradíció, a kortárs székelyföldi építészet pedig követi ugyan az organikus építészetet, de nem a formák szintjén, hanem a helyhez alkalmazásával. A mai poszt-posztmodern világban felértékelődnek a kézműves mesterségek, a 2008-as gazdasági válság óta pedig az ökológiai szempontok is - véli Köllő. Kiemelkedően fontosnak tartja a hagyomány ismeretét, de az innovációról sem maradhatunk le, állítja és igen fontos szempontja a tervezéskor, hogy az anyaghasználattal és a megvalósítással is a helyi közösséget, a helyi mestereket, a hagyományos tudás továbbéltét szolgálja. Munkája során ügyel arra, hogy az épület ne legyen harsány a tájban, a környezettől jut el az épületig.

Az előadásokat követően már kötetlenebb keretek között folyó párbeszédre került sor a hallgatóság és az előadók között. Kiderült, hogy Kós Kati, Kós Károly unokája is jelen van a résztvevők között, ő jelenleg a kolozsvári Györkös Mányi Albert emlékház vezetője.
A rendezvény utolsó programpontjaként került sor az Országépítő Kós Károly Egyesülés közgyűlésére, amelyen a jövendőt illető tervekről, újabb tagok felvételéről tárgyaltak a részvevők.