Az európai biztosi jelöléssel kapcsolatos egyeztetésre hívja az államfő a miniszterelnököt

Az európai biztosi jelöléssel kapcsolatos egyeztetésre hívja Klaus Johannis államfő Viorica Dăncilă miniszterelnököt.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 30., 12:282019. szeptember 30., 12:28

Az elnök levélben hívta meg a kormányfőt a Cotroceni-palotába szerdán 12 órára, hogy a biztosjelölt témájáról tárgyaljanak. "A kérdés sürgető és kivételes jelentőségű a román állam számára" - áll a levélben.

Ebben azt is leszögezi az államfő, hogy az illetékes miniszterek is elkísérhetik a kormányfőt a megbeszélésre.

Múlt héten az Európai Parlament Jogi Bizottsága elutasította Rovana Plumb jelölését a közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre.

Erre reagálva Klaus Johannis azt mondta, ez "a PSD-kormány újabb óriási kudarcát" jelenti, és árt Románia megítélésének, ugyanakkor felszólította Viorica Dăncilát, hogy haladéktalanul vonja vissza a jelölést és nevesítsen másik jelöltet.

A miniszterelnök azonban szombaton további feltétel nélküli támogatásáról biztosította Rovana Plumbot.

"Mindattól, ami az elmúlt napokban történt - az EP-beli szavazáson, de főleg az itthoni reakciók - nem fogok kevésbé bízni Rovana Plumbban, nem fogom kevésbé értékelni őt, sőt! Rovana továbbra is feltétel nélküli támogatásomat élvezi" - írta egy Facebook-bejegyzésben a miniszterelnök.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) alkotta szövetség európai parlamenti (EP) frakciója azt kérte hétfőn Klaus Johannis államfőtől, hogy hívja konzultációra az EP-mandátummal rendelkező pártokat egy új biztos nevesítésének érdekében, miután az EP jogi bizottsága összeférhetetlenségre hivatkozva elutasította a kormány által ajánlott Rovana Plumbot.

Cristian Ghinea, az USR-PLUS delegáció társelnöke úgy fogalmazott: "Rovana Plumbnak nem volt mit keresnie az EB-ben", Dragoş Tudorache, a szövetség társelnöke pedig azt mondta, hogy a Viorica Dăncilă miniszterelnök "elveszítette hitelét és legitimitását arra, hogy bármiféle javaslatot tegyen".

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés