Az állami hatóságok okolhatók

A Pro Infrastructura egyesület a román állami hatóságokat okolja az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakasza építésének lassúsága miatt.

Székely Hírmondó

2017. augusztus 16., 00:182017. augusztus 16., 00:18

A Pro Infrastructura egyesület a román állami hatóságokat okolja az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakasza építésének lassúsága miatt.

Az infrastruktúrafejlesztések monitorozásával foglalkozó egyesület hétfőn tett közzé egy múlt héten készült 16 perces légi felvételt, amelyet a 47 kilométeres útszakasz fölött végigrepülő helikopterről filmeztek. Amint a képekhez mellékelt közleményben az egyesület megállapítja: nem az útépítő cégeken múlik, hogy a távból csupán 21 kilométeren folynak munkálatok. A hatóságok ugyanis nem szerezték meg a környezetvédelmi engedélyt, amely hiányában nem lehet kiállítani a munkálatok elkezdéséhez szükséges építési engedélyt. Így az útépítő cégek hiába kaptak utasítást már tavaly májusban a munkálatok elkezdésére, az állami intézmények késlekedése miatt nem láthatnak hozzá.

A felvételek tanúsága szerint az Aranyosgyéres és Maroskece közötti 15,7 kilométeres szakaszon az útépítő el sem kezdte a munkálatokat. A marosvásárhelyi Transilvania repülőtér és Marosugra közötti szakaszon állnak a legjobban az építők, de ezen a 13,7 kilométeres szakaszon sem indulhat meg korábban a forgalom. A Pro Infrastructura egyesület szerint ugyanis erre a pályaszakaszra a radnóti csomópontról lehetne felkanyarodni, amelyik építéséhez az állami hatóságok még nem bocsátották ki az építési engedélyt.

A Pro Infrastructura egyesület a Szállításügyi Minisztérium és a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) hozzá nem értését és a kivitelezőket visszafogó állami bürokráciát hibáztatja a kialakult helyzet miatt. Az egyesület szerint Răzvan Cuc szállításügyi miniszternek azon kellene munkálkodnia, hogy az érintett intézményekkel együttműködve elhárítsa az építőket megbénító bürokratikus akadályokat.

Az Aranyosgyéres – Marosvásárhely autópályát az állam öt szakaszra osztotta, és mindegyik szakasz megépítésére más-más építőt keresett. A versenytárgyalások eredményeit 2015 januárjában hirdették ki, a kivitelezési szerződéseket 2015 márciusában írták alá, a munkálatok megkezdésére vonatkozó utasítást pedig 2016 januárjában, illetve májusában bocsátották ki. A Marosvásárhelyhez legközelebb eső szakasz kiválasztott építője már 2016-ban megelégelte a várakozást, és felbontotta a szerződést. Jelenleg a Marosvásárhelyhez közelebb eső szakaszokon folynak munkálatok.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu és Aranyosgyéres között, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A román hatóságok újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra, de egyelőre sehol sem sikerült újabb sztrádaszakaszokat megnyitni a forgalom előtt. Az Európai Bizottság áprilisban hozzájárult ahhoz, hogy az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti építkezést az EU forrásaiból finanszírozza a román állam.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés