Súlyos sérülését követően augusztusban csatolhat lécet Magyarország legjobb alpesi sízője, a csíkszeredai Miklós Edit, aki a szövetség közelgő tisztújító körgyűlése előtt kiállt a jelenlegi vezetés mellett.
2017. július 07., 00:072017. július 07., 00:07
Súlyos sérülését követően augusztusban csatolhat lécet Magyarország legjobb alpesi sízője, a csíkszeredai Miklós Edit, aki a szövetség közelgő tisztújító körgyűlése előtt kiállt a jelenlegi vezetés mellett.
„Jól érzem magam, a rehabilitáció jól halad, most már van olyan nap, amikor kétszer edzek. Ez a felépülés azon időszaka, amikor rohamosan fejlődök – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a szocsi téli olimpián lesiklásban hetedik helyezett sportoló, aki azzal érzékeltette a javulást, hogy egyik héten még csak negyven kilós súllyal guggolt, a következőn pedig már ennek duplájával.
A csíkszeredai versenyző elárulta, várhatóan augusztus közepén állhat ismét lécre, tavaly például egy-egy hetet síelt júniusban és júliusban, azaz két hét sízés marad ki a mostani felkészüléséből.
„A tévében követtem a világkupa és világbajnokság eseményeit. Nagyon fáj, hogy a sérülésem miatt nem próbálhattam ki a phjongcshangi ötkarikás pályát, ennek ellenére úgy érzem, jó lesz nekem. Februárra már százszázalékos állapotban leszek és addigra a versenyrutint is visszaszerzem” – jelentette ki a 29 éves síző.
Svájci edzője, Stefan Abplanalp arról beszélt, hogy tanítványa fizikálisan ugyanolyan erős, mint az olimpiai bajnok Lindsey Vonn. Szerinte a rehabilitáció jól halad és nekik dolgozik az idő. A tréner azt is kifejtette, hogy sérülése miatt egyfajta védettséget kapott Miklós Edit, így a következő idényben a rajtszámok kiosztásánál nem érinti őt hátrányosan, hogy az előző szezon végére visszacsúszott, a specialitásának számító leggyorsabb szakágban, lesiklásban ugyanúgy a legjobb 15 között indulhat majd.
Mint ismert, Miklós Edit január 15-én az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseeben rendezett lesikló versenyt megelőző hivatalos edzésen szenvedett keresztszalag-szakadást és porcsérülést. Az alpesi sízők világkupa-sorozata október végén rajtol, de november végén rendeznek először gyors számokat, míg az ötkarikás játékok jövő február 9-én kezdődik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!