Amit nagyapám nem tudott

Eldöntöttem, hogy Iohannisról nem írok többet, de aztán két olyan beszédet mondott, amely az elkövetkező fél évtizedre meghatározza a hatalom viszonyulását az erdélyi magyarokhoz.

Onnan indult ki, hogy Romániában megoldották a nemzetiségi kérdést, olyannyira, hogy a magyarok többletjogokhoz jutottak. És hogy mindenki előtt világos legyen, néhány törvényt be is panaszolt az Alkotmánybíróságon, felhívva a figyelmet, hogy ebben az országban a román a hivatalos nyelv, tehát minden hivatallal csak románul lehet értekezni. Minden állami intézményről levenné a magyar feliratot, az irodákban pedig nem szabad magyarul beszélni. A legfőbb törvény alkalmazását felügyelő bírák azon is eltátották a szájukat, hogy a szász származású román azt állította, hogy ő mindig betartotta az Alkotmányt. Nála a mindig az szinte, a szinte pedig a sosem-mel egyenlő, de azt elfelejtette, hogy az alkotmánybírák már kétszer figyelmeztették erre.

Amit december elsején ünnepi beszédében mondott, az még Ceuşescunak is becsületére vált volna. Azt állítja, hogy egy új, jobb (megint?) időszak közeledik, amely alatt felviszik Romániát a világ országai közé. Eddig hol húzódott meg, nem tudni. Aztán jött egy általános ömlengés, hogy Románia modern, demokratikus, szabad, európai jogállam lesz. Ez az előző öt év alatt nem vált be, de amint kinéz, nem is fog.

Azt már megszoktuk, hogy a hatalomra kerültek mindig tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérnek, de eddig senki nem mondta, hogy a Nagy Egyesüléskor ezt akarta minden felekezet és minden más etnikumból eredő polgár. Mindkét nagyapám, akik nem esküdtek fel a román királyra, forog most a sírjában, hogy Iohannis ilyent hazudott az annektálás századik évfordulóján. Annyira nem így volt, hogy a nagyhatalmak támogatása ellenére – mert ők döntötték el Trianonban Magyarország feldarabolását, Erdőelve és Bánát hovatartozását – nem mertek egy népszavazást megkockáztatni, Lucian Boia szerint ezért nevezték ki a gyulafehérvári gyűlést népszavazásnak, ahol nem volt ott Erdély teljes lakossága. Ettől annyira féltek, hogy később sem adták meg a nőknek a szavazati jogot – erre csak a második világháború után került sor, mert attól tartottak, a magyar nők elmennek voksolni, míg a tudatlan román lányok és asszonyok nem.
Aztán szózatát a végén azzal koronázta meg, hogy fogjunk össze, hogy az ő álma, ami a románok álma is kell legyen, teljesüljön.