
1176 órányi munka után hazatért emberpróbáló missziójáról, a máramarosszigeti határátkelőhelyről a Kovászna Megyei Vöröskereszt héttagú csapata. Március 6-tól 14-ig napi 24 órában segítettek az ukrán menekültek fogadásában, kicsit tehermentesítve a máramarosi munkatársakat.
2022. március 18., 00:102022. március 18., 00:10
Opra Szende Zsófia, a hat önkéntes koordinátora elmondta, nyolcórás váltásokban dolgoztak, a Rotary-klub által felajánlott 1600 kéz- és lábmelegítőt osztották szét a menekülőknek – ezekre igen nagy igény volt. Ezenkívül meleg teát, vitaminokat, élelmiszer- és higiéniai csomagokat osztottak a gyalogosan érkező menekülteknek, ellátták az út során szerzett kisebb sebeiket. Felruházták azokat a fiatal, sorköteles ukrán férfiakat, akik többnyire éjjel, csoportosan úszták át a Tiszát, hogy a háborúból megszabaduljanak, őket aztán a rendőrök továbbvitték a szálláshelyekre.
A csapat olyan felnőtt önkéntesekből állt össze – örvendetesen könnyen ment –, akiknek a munkahelye megengedte az egyhetes hiányzást, voltak egészségügyi ismereteik, elsősegélyben tudták részesíteni az embereket, voltak katasztrófavédelmi felkészítőkön is, és remélhetően állják a pszichikai nyomást is.
Egyikük, a 27 éves Hamza Zoltán, aki elmondta, fő célja az volt, hogy minél többet és többeken segítsen, rá erős benyomást gyakoroltak a gyermekek, akik a gyalogosan megtett út után egy pohár meleg teának, egy nyalókának is nagyon tudtak örülni, illetve az anyukák hálája, öröme is meghatotta.
– Nagyon sokat adott ez a hét mindnyájunknak, és nekem személy szerint is, jó lecke volt, átértékelődött nagyon sok minden bennünk. Természetesnek vesszük, hogy béke van, biztonság van, csak a kontrasztot látva jövünk rá, hogy ez mekkora érték, és igazán mi a fontos ebben az anyagias világban – mondta Opra Szende Zsófia.
A menekültek megsegítését a Vöröskereszt itthon is folytatja. Nemrégen egy Szentgyörgyön 200 ukrajnai menekülttel áthaladó vonathoz vonultak ki, vizet, némi harapnivalót osztogattak nekik, továbbá a magánszféra részéről érkező felajánlásokat juttatják el oda, ahol szükséges vagy a többi szervezetnek. Legutóbb például a Dunapack Rambox által adományozott kartondobozokat juttatták el a kollégáknak, hogy abba csomagolhassák az élelmiszert, tisztálkodási szereket. Ha hívnak, számítanak ránk, mi ott leszünk – mondta lapunknak az önkéntes-koordinátor.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!