Államelnök-választás: tizennégy jelölt neve kerül a szavazólapra

Tizennégy jelölt neve és választási jele fog szerepelni a november 10-i államfőválasztáson - közölte pénteken a központi választási bizottság (BEC), miután lejárt a jelölések elleni óvások elbírálásának, illetve az esetleges visszalépéseknek a határideje.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 28., 11:532019. szeptember 28., 11:53

Hat jelölt egy-egy parlamenti frakció vagy pártszövetség támogatását is élvezi, további hat jelölt parlamenten kívüli pártok képviseletében indul, ketten pedig függetlenként indulnak a legfőbb közjogi méltóság tisztségének elnyeréséért.

A BEC pénteki határozatában is utalt arra, hogy nem minden jelölt indulását hagyta jóvá önszántából. A román törvények értelmében ugyanis azok a jelöltek mérkőzhetnek meg az elnökválasztáson, akik több mint 200 ezer támogató aláírást gyűjtenek össze, a BEC pedig eredetileg több jelentkezőt is a támogató aláírások szembeötlő hasonlóságára hivatkozva elutasított.

Miután azonban az alkotmánybíróság helyt adott a Liberális Jobboldal színeiben induló Viorel Cataramă üzletember óvásának, mondván, hogy a hamis nyilatkozattétel bűntettének megállapítása nem a választási bizottság, hanem a bűnüldöző szervek hatásköre, a BEC az aláírások eredetiségének vélelmére alapozva több olyan elnökjelölt jelentkezését fogadta el, akiknek a támogatottságával szemben kétségei merültek fel, ugyanakkor csalás gyanújával fel is jelentette őket.

A véglegesített listán négy olyan jelölt neve szerepel, aki ellen a BEC a legfőbb ügyészségen büntetőfeljelentést tett, mivel azt gyanítja, hogy jelöltségük támogatottságát hamis aláírásokkal igazolták.

A közvélemény-kutatások szerint a második ötéves mandátumra pályázó Klaus Johannis államfő a legesélyesebb jelölt, akinek a második fordulóban Viorica Dăncilă miniszterelnök lehet az ellenfele.

A második fordulóba kerülésre esélyes jelöltek között van még a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna, valamint a kormánykoalícióból augusztusban kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Victor Ponta volt miniszterelnök vezette baloldali Pro Románia párt által támogatott Mircea Diaconu színművész, volt EP-képviselő is.

Az elnökválasztás első fordulóját november 10-én tartják. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, november 24-én második fordulót is rendeznek a két legjobban szereplő jelölt részvételével.

Kisorsolta szombaton a Központi Választási Iroda (BEC), hogy a novemberi államfőválasztáson induló jelöltek milyen sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon.

A BEC szerint a következő lesz a jelöltek sorrendje a szavazócédulákon: Klaus Johannis - Nemzeti Liberális Párt, Theodor Paleologu - Népi Mozgalom Párt, Dan Barna - USR-PLUS Szövetség, Kelemen Hunor - RMDSZ, Viorica Dăncilă - Szociáldemokrata Párt, Cătălin Ivan - Alternatíva a Nemzeti Méltóságért, Ninel Peia - Román Nép Pártja, Sebastian-Constantin Popescu - Új Románia Párt, John-Ion Banu - Román Nemzet Pártja, Mircea Diaconu - UN OM Szövetség, Bogdan Marian-Stanoevici - független jelölt, Ramona-Ioana Bruynseels - Humanista Erő Pártja, Viorel Cataramă - Liberális Jobboldal, Alexandru Cumpănaşu - független jelölt.

A szavazólapi sorrendet sorshúzással állapította meg a BEC.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés