Államelnök-választás: nyilvános vita helyett mindkét jelölt a sajtó kérdéseire válaszol

Csaknem egyszerre, alig egy óra eltéréssel találkozik a sajtó képviselőivel kedden este az elnökválasztás második fordulójába jutott, második mandátumra pályázó Klaus Johannis államfő és kihívója, Viorica Dăncilă volt miniszterelnök.

Székely Hírmondó

2019. november 19., 16:502019. november 19., 16:50

Az első fordulót mintegy 15 százalékpontos előnnyel záró Johannis határozottan elzárkózott attól, hogy nyilvános vitát folytasson Dăncilával, mondván, hogy nem hajlandó ily módon legitimálni azt a Szociáldemokrata Pártot (PSD), amely az utóbbi három évben - álláspontja szerint - lábbal tiporta a jogállamiságot, kormányzati intézkedéseivel pedig mérhetetlen károkat okozott Romániának.

Johannis döntését nemcsak ellenfele, hanem több jobboldalinak tartott médiaorgánum is bírálta. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje az elmaradt jelöltvita helyett nyilvános vitára hívott kedd estére kilenc közismert újságírót és politológust az egyetemi könyvtárba, azt ígérve, hogy - a kiválasztott beszélgetőpartnerek - bármiről kérdezhetik. A kétszáz férőhelyes aulában egyetemi hallgatók és további akkreditált újságírók követhetik figyelemmel a beszélgetést anélkül, hogy kérdezhetnének.

Dăncilă egy ideig azt lebegtette, hogy ő hívatlanul is elmegy az államfő által meghirdetett találkozóra, kedd délután azonban váratlanul ő is meghirdetett egy sajtóértekezletet, amely egy órával előzi meg Johannis rendezvényét. A PSD azt hangoztatta, hogy bármilyen újságírót szívesen lát és - a PNL-vel ellentétben - a szerkesztőségekre bízta, kit küldenek a találkozóra. Részvételüket legfeljebb az korlátozhatja, hogy Dăncilă a parlamentet választotta rendezvénye helyszínéül, ahova normális körülmények között csak az akkreditált újságírók léphetnek be.

Románia több mint 18 millió szavazópolgára vasárnap választja meg az ország elnökét a következő öt évre, a két versenyben maradt jelölt, Klaus Johannis és Viorica Dăncilă közül. A választási kampány szombaton reggel 7 órakor ér véget.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust