A veszélye nem hárult el!

Székely Hírmondó

2017. június 28., 00:212017. június 28., 00:21

2017 májusában a Bukaresti Fellebbviteli Bíróságon jogerősen véget ért az a per, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs indított a Diszkrimináció-ellenes Tanács, valamint Traian Băsescu akkori államelnök, Victor Viorel Ponta akkori miniszterelnök, továbbá George Crin Laurențiu Antonescu és Liviu Nicolae Dragnea ellen. Az ügy kiváltója a fent jelzett politikusok azon nyilvános és határozott ígérete volt, hogy a közigazgatási reform után nem lesz magyar többségű régió Romániában. A bukaresti bíróság az SZNT elnökének (továbbiakban: felperes) keresetét jogerősen elutasította. A felperes ezért a Diszkrimináció-ellenes Tanácshoz, majd ennek 2013. október 2-án meghozott határozata ellen a Bukaresti Fellebbviteli Bírósághoz fordult, egyben bíróság elé idézve a felelős román közhatóságok felsorolt képviselőit. 2014. október 2-i gyűlésén a keresetet a bíróság elutasította, majd ez év májusában a fellebbezést is.

A felperes minden olyan hivatkozást megcáfolt, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára hivatkozva próbálta menteni az alpereseket. A bíróság elutasította azt a kérését is a felperesnek, hogy az ügyet mérlegelésre küldjék át az Európai Unió Bíróságának. A felperes felhívta mind a Diszkrimináció-ellenes Tanács, mind a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság figyelmét arra, hogy a román államhatalom vezető beosztású képviselői nemcsak a magyar közösség hátrányos megkülönböztetését ígérték meg, befolyásolva és irányt szabva a közigazgatási átszervezés intézményeinek, de ezzel súlyosan sértették Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait is. 

Az alperesek viszontválaszai, valamint a jogerős bírósági határozat világosan jelzik, hogy Románia nem mondott le egy olyan közigazgatási átszervezésről, amely asszimilációs politikát követ és nyíltan magyarellenes. Figyelmeztetés mindnyájunknak, hogy erre minden rendelkezésre álló eszközzel fel kell készülnünk!

(Az SZNT sajtóirodája)

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés