A szabadságot akarni kell!

A Barót város önkormányzata, valamint a városi művelődési ház által március tizenötödike alkalmából szervezett ünnepségek egyik helyszíne idén is a Köpec – Ágostonfalva – Felsőrákos fele elágazó útkereszteződésnél található véczeri emlékmű volt, amelynek környékén 1848-ban a magyar szabadságharcosok kétszer is megvívtak Heydte báró császári seregeivel.

Böjte Ferenc

2017. március 16., 00:192017. március 16., 00:19

A Barót város önkormányzata, valamint a városi művelődési ház által március tizenötödike alkalmából szervezett ünnepségek egyik helyszíne idén is a Köpec – Ágostonfalva – Felsőrákos fele elágazó útkereszteződésnél található véczeri emlékmű volt, amelynek környékén 1848-ban a magyar szabadságharcosok kétszer is megvívtak Heydte báró császári seregeivel.

Az ünnepségre érkezőket idén is metsző szél fogadta az emlékműnél, ennek ellenére sokan fontosnak tartották itt, Erdővidék e jeles történelmi helyén leróni kegyeletüket a szabadságharcosok előtt. Felemelő ünnepi pillanattal kezdődött a rendezvény: az Olt híd irányából rendezett sorokban, zászlókkal, mellükön ünnepi kokárdákkal, a „Hálistennek megfordult a világ, zöld ablakban piros, fehér virág” című, jól ismert katonanóta dallamainak kíséretében érkeztek az ürmösiek, élükön Gergely János polgármesterrel és Szabó Előd unitárius lelkésszel.

Miután elfoglalták helyüket, a Vágási István vezette baróti Csala Kürtje fúvószenekar indulót játszott, megnyitva a megemlékezést. Azon elsőként Grad Molnár Deák Ákos baróti diák szavalta el Petőfi A szabadsághoz című versét, minekutána Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke mondott ünnepi beszédet. Mint fogalmazott, március tizenötödike, a magyar szabadság napja, többek között alkalom arra is, hogy mérleget vonjunk: vajon ma hogy állunk a szabadság ügyével, hiszen a kérdés, rabok legyünk-e avagy szabadok, aktuális számunkra 169 évvel a magyar forradalom után is.

– Szabadságunk ügye nem sokat ment előre az elmúlt évben, ahogy az elmúlt negyed évszázadban sem – állapította meg.

Azt hangsúlyozta, hogy szabadságunknak, a székely autonómiának a kérdésében minden egyes elöljárónak, vezetőnek, legyen az Bukarestben, vagy itthon, megvan a maga feladata, de ezeket a feladatokat nekik maradéktalanul teljesíteniük kellene, ha előbbre akarunk lépni.

– A szabadságot csak együtt tudjuk megszerezni, ám ehhez az is kell, hogy azt valóban akarjuk – összegezte beszédét, idézve Ady Endrének A márciusi Naphoz című verséből.

Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend bardoc-miklósvárszéki székkapitánya Wass Albert Emlékezés egy régi márciusra című költeményét adta elő, majd Szabó Előd tiszteletes áldása következett, aki az egymás iránti őszinteségre, békességre intett, mint fogalmazott, hogy ezáltal méltóak maradhassunk a boldog jövendő reményéhez. Az ünnepség az emlékmű megkoszorúzásával ért véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust