Csutak Tamással, a Gáll Lajos Futókör vezetőjével, a közismert atlétával arról beszélgettünk, hogy milyen körülmények játszottak közre abban, hogy a sportágak közül a szaladást választotta.
2019. szeptember 27., 07:132019. szeptember 27., 07:13
Csutak Tamás végzettségét tekintve testnevelő tanár, de a háromszékiek körében atlétaként, a Gáll Lajos Futókör elnökeként vált közismerté. Sepsiszentgyörgyön született 1961. július 16-án, feleségével, Edittel 33 évvel ezelőtt házasodtak össze, két gyerekük született Orsolya és Hunor, akik három unokával ajándékozták meg. A négyéves Milán Sepsiszentgyörgyön él szüleivel, az 5 és fél éves Grayson és a 2 és fél éves Angelina pedig az Egyesült Államokban.
Tamás kisgyerekként orvosnak készült, de a sport iránti szeretete és tehetsége más irányba terelte.
– Az 1-es számú Általános Iskola, a mai Plugor Sándor Líceum szomszédságában laktunk, minden délután a sportpályán voltunk, rúgtuk a bőrt, kézilabdáztunk, kosaraztunk, teniszeztünk, s persze szaladtunk az iskola körül. Nagy örömmel emlékszem vissza a tornaórákra, Fodor Sándor volt a testnevelő tanárom. Az első egyéni sportsikeremet VII. osztályos koromban értem el, amikor városi asztaliteniszbajnokságban döntőt játszottam a Székely Mikó Kollégium ebédlőjében. Mindig szerettem szaladni, az atlétikában az fogott meg, hogy az eredmény csakis a saját teljesítményemtől függött – magyarázta
A versenyszellem a mai napig megmaradt benne, igyekszik minden megmérettetésen részt venni.
– Gyerekkoromban is szerettem de most is nagyon szeretek versenyezni. Szerettem felmérni magam, hogy mire vagyok képes, meg tudom-e valósítani álmaimat, célkitűzéseimet. Mikor nekifogtam atletizálni, a legjobb szerettem volna lenni itt a városban, majd a megyében, később a válogatottba szerettem volna bejutni, s hála az Istennek minden sikerült – tette hozzá mosolyogva.
Az évek során több száz versenyen indult és szinte minden alkalommal a díjazottak között volt. S bár mindig a győzelemre törekedett, sportszerűen fejet hajtott azok előtt, akik egy adott versenyen jobban teljesítettek nála. A kudarc inspirálta, növelte kitartását és teljesítményét.
– A 41 év alatt, amióta szaladok, 347 versenyen indultam egyéniben vagy csapatban, és 302-szer állhattam fel a dobogó valamelyik fokára. Ebben a 347 versenyben van városi, megyei, országos és nemzetközi verseny – mondta.
Csutak Tamás tizenhárom éve a Kovászna Megyei Sportigazgatóság szakelőadója, korábban edzőként is tevékenykedett, Papolcon pedig sporttanárként dolgozott. S bár már nem tanít, igyekszik minél több sporteseményt szervezni a fiataloknak.
– Bevallom, hiányzik a tanítás, mert nagyon szerettem, szeretek a gyerekek közt lenni, de nem szakadtam el a sporttól, most is igyekszem minden sportrendezvényre eljutni, próbálok valami módon mindenkinek segíteni, s a fiatalok számára is szervezek versenyeket. Úgy gondolom, egy jól megszervezett verseny, esemény talán másoknak is ad majd motivációt, hogy tegyenek valamit közösségünkért, városunkért. Próbálok hagyni valamit magam után. Minden sikerem, tanítványaim sikere azt bizonyította, hogy jól választottam, amikor az atlétika mellett döntöttem. S bár mint sportoló, majd edző sokat voltam távol családomtól, szerencsére feleségem mindig támogatott és támogat, megértette, hogy ez számomra fontos, az életem egy részét jelenti, s örült sikereimnek, vigasztalt a kudarcok után – mesélte Csutak.
Unokái már látták versenyezni, s abban bízik, hogy példáját követik, és ők is kedvet kapnak a sportolásra.
Meglátása és sokéves tapasztalata szerint csökkent a mai fiatalok körében a sportolási vágy, órákat töltenek a számítógép előtt, de úgy véli, ha a család, a szülők jó példával járnak elől, akkor a gyerek is „megmozdul”.
Ha most lenne tizenéves, szintén ezt az életformát választaná.
– A „mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre most biztos azt válaszolnám, hogy bajnok szeretnék lenni – mondta Csutak Tamás.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!