A Moldovai Köztársaság elnöke hivatalos látogatást tesz pénteken Bukarestben

Klaus Iohannis államelnök fogadta pénteken a romániai hivatalos látogatására érkező Maia Sandu moldovai elnököt.

Székely Hírmondó

2022. július 29., 09:242022. július 29., 09:24

[reklam]

A Moldovai Köztársaság elnökét katonai tiszteletadással fogadták az elnöki palotánál.

A román küldöttség tagjai között van Bogdan Aurescu külügyminiszter, Luminiţa Odobescu, Daniela Bârsan, Delia Dinu, Sergiu Nistor, Cosmin Marinescu elnöki tanácsosok és Iulian Fota külügyi államtitkár.

A két elnök négyszemközti és hivatalos megbeszéléseket folytat, majd közös sajtótájékoztatót tart.

Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint ez lesz az első közvetlen kétoldalú találkozó a két államfő között azóta, hogy az Európai Tanács június 23-24-i ülésén történelmi jelentőségű döntés született arról, hogy a Moldovai Köztársaság megkapja az uniós tagjelölti státuszt.

A találkozón Klaus Iohannis elnök megerősíti, hogy Románia határozottan támogatja a Moldovai Köztársaság reformfolyamatának előrehaladását, amely szükséges az Európai Bizottság június 17-i véleményében meghatározott célok eléréséhez - tájékoztat közleményében a hivatal.

Megvitatásra kerülnek az orosz-ukrán háború előidézte regionális fejlemények, illetve a Moldovai Köztársaságra gyakorolt negatív hatások ellensúlyozásának lehetőségei.

"Klaus Iohannis elnök ki fogja emelni a többrétegű támogatást, amelyet Románia nyújt a Moldovai Köztársaságnak, többek között a válsághelyzetek kezelésének terén, és megvitatják a segítségnyújtás diverzifikálásának konkrét módjait" - olvasható a dokumentumban.

A román elnökkel való megbeszélése után Maia Sandu Nicolae Ciucă kormányfővel, majd Marcel Ciolacu képviselőházi elnökkel és Alina Gorghiu ügyvivő szenátusi elnökkel is találkozik.

Klaus Iohannis elnök pénteken kijelentette, hogy moldovai hivatali kollégájával, Maia Sanduval megállapodtak, hogy határozott lépéseket tesznek a két ország villamosenergia-hálózatainak összekapcsolása érdekében.

"Megbeszélésünkön megvitattuk a moldovai energiabiztonság témáját is. Mint ismeretes, a Moldovai Köztársaság különösen sebezhető ezen a területen, és a lakosság már most is érzi a gáz- és villamosenergia-árak hatalmas emelkedésének sokkját" - fejtette ki Iohannis a romániai hivatalos látogatásán levő Maia Sanduval közösen tartott sajtóértekezleten.

Az államfő kiemelte hivatali kollégájának, hogy a Iaşi-Ungheni-Chişinău gázvezeték nagyon fontos szerepet játszik a Moldovai Köztársaság energiabiztonságának kiépítésében.

"A Moldovai Köztársaságnak az európai villamosenergia-hálózathoz való márciusi csatlakoztatásán túlmenően Románia és a Moldovai Köztársaság villamosenergia-hálózatainak összekapcsolása egyértelmű stratégiai jelentőséggel bír, és megállapodtunk abban, hogy döntő lépéseket teszünk ebbe az irányba" - szögezte le Iohannis.

Maia Sandu moldovai elnök pénteken kijelentette, Románia az évek során mindvégig kiállt a Moldovai Köztársaság mellett, és "hangosan és tisztán hallatta a hangját" Brüsszelben annak érdekében, hogy országa megkapja az EU tagjelölti státuszt, és bízik abban, hogy a moldovai-román partnerség segíteni fog az ukrajnai háború okozta nehézségek leküzdésében.

"Örömmel tértem vissza Bukarestbe, hogy személyesen fejezzem ki hálámat azért a fáradhatatlan, következetes és nagylelkű támogatásért, amelyet Románia az elmúlt években nyújtott nekünk. Köszönöm ezt a támogatást" - mondta Sandu a Iohanisszal közösen tartott sajtóértekezleten.

Emlékeztetett, hogy a két kormány februárban együttes ülést tartott, amely több fontos közös projektet megalapozott, és a két parlament között is nagyon jó az együttműködés.

Meggyőződését fejezte ki, hogy a két ország intézményei közötti párbeszéd még inkább fokozódni fog, ahogy a Moldovai Köztársaság halad az Európai Unióhoz való csatlakozás útján, és megjegyezte, hogy Románia tapasztalata ezen a területen nagyon hasznos lesz országa számára.

"Azt is köszönjük, hogy támogatnak bennünket európai törekvéseinkben. Nagyon hálásak vagyunk Romániának a június 23-i határozat előkészítésében játszott szerepéért, és azért, hogy Románia határozottan kiállt Brüsszelben amellett, hogy Moldova Köztársaság megkapja az Európai Unió tagjelölt országának státuszát. Az európai integráció országunk számára a jogállamiság és az emberek jogainak tiszteletben tartása által vezérelt társadalom megszilárdulását, a leggazdagabb és legvirágzóbb befektetési piachoz való csatlakozást, a lakosság számára pedig új lehetőségeket jelent" - fogalmazott az elnök.

Hozzátette, bízik abban, hogy a két ország közötti partnerség segíteni fog nekik abban is, hogy legyőzzék az Ukrajnában zajló háború okozta nehézségeket.

"Meg kell állítani ezt az igazságtalan és véres háborút. Ukrajnának segítségre van szüksége. (...) Kiállunk Ukrajna mellett. Sok sikert és békét kívánunk nekik. A nehéz időkben győzedelmeskedik az emberség, a törődés, a szolidaritás, a kölcsönös segítségnyújtás" - nyomatékosította.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés