A migrátor és a tél

Czegő Zoltán

2017. november 29., 00:232017. november 29., 00:23

Két igazságos, egyetemesen ünnepelt uralom árasztja el a világunkat évente: a május és a tél. Kinek van bundája, kinek nincs, otthona és meleg takarója, kenyere és meleg vize hajnali mosakodáshoz. Mert a természet mindannyiunkat egyformán meglep. Meglep, de nem egyformán fagyaszt és fogyaszt.

Sereglenek a kisebb, nagyobb gyerekek iskolák felé. Ezen a korai órán a szigorú fehérség az úr, meg annak a hidege. Egy szín uralkodik, a tisztaságé.

Asztali áldásainkban szerepel az igazság mindennapi óhaja a kenyér mellett. – Isten, adj mindenkinek legalább ennyit. Cinegék sürgölődnek a fehér takarós ágakon. Vajon az idén kikelt, telet még nem látott, sárga mellényes, pirinyó életecskék hogyan veszik az első telet? És innen már csak egy hosszabb, három másodperces, de ezer kilométerekre látó belső pillantás a menekültek felé. Melegebb földrészekről, Afrikából özönölnek ide, a havas, didergető Európába, akik soha havat, jeget nem láttak.

A migránsoknak is volt egykor ilyen-olyan otthona, sok ezer éves hazája. Most bizonyos Soros György, a legfőbb migrátor marék pénzt ad kinek-kinek a kezébe. És iránytűt: a havas Európába; ott aztán a szintén fázós, de a történelmi és természetbeli telekhez hozzászokott népek majd eltartanak, betakarnak!

Soha nem foglalkoztatott a cinegék első télideje. A Teremtő intézte azt, nem a mi dolgunk. Naponta százszor is találkozunk, tanácskozunk a beözönlők nyomán jegenye magasba növő riadalommal, félelemmel – és tehetetlenek vagyunk! Még úgy is, ha benne vagyunk abban a bizonyos Európai Undormány gúnynevű szövetségben. És mára már, lám, nemzetek önvesztére!

Hol, hogyan, miből fűtenek és kik annyi beözönlő számára? Erre gondoltam ma hajnalban, amikor a függönyön túlra néztem gyönyörködve, a fehérségben repdeső sárga mellényes cinegéimre, akiket olajos magvakkal etetünk, hogy gyönyörködhessünk közelségükben. A fő migrátor vajon gondol-e azokra az emberekre, gyermekekre, akiket itt talált a tél Afrika, Ázsia után? Ez már nem a Teremtő dolga ám!