Az új kormányfővel úgy tűnik, új, friss lendületet kapott az igazságügyi tárca viadala is a Kövesi fémjelezte ügyészséggel. Tudorel Toader miniszter úr két szerencsés körülmény együttállásából következhetett arra, hogy elérkezett az idő a választások óta már többször is jegelt leszámoláshoz.
2017. július 04., 00:252017. július 04., 00:25
Az új kormányfővel úgy tűnik, új, friss lendületet kapott az igazságügyi tárca viadala is a Kövesi fémjelezte ügyészséggel. Tudorel Toader miniszter úr két szerencsés körülmény együttállásából következhetett arra, hogy elérkezett az idő a választások óta már többször is jegelt leszámoláshoz. Egyrészt a pártelnöknek a lázadó szociáldemokratákon aratott győzelmével Toader biztos és stabil politikai hátországot tudhat maga mögött a kényes hadművelet végrehajtásához. Másrészt a sajtóba kiszivárgó információk következményeként botrány és személyes ellenségeskedés ütötte fel a fejét az ügyészség kapuján belül.
Hogy a bizalmi légkör szertefoszlott, mi sem jelzi jobban, mint hogy az igazság szolgái már poligráf után nyúltak, ami arra utal, hogy a bizonyosságot már nem a jogtól, hanem – az emberi szorongás tüneteit mérve – a természettudománytól remélik. A testület tehát meghasonlott, feljelentések és elbocsátások történtek, aminek apropóján a miniszter kivizsgálást rendelhetett el. Mindjárt kettőt is.
Tény, hogy az ügyészség konfliktusa a választott tisztségviselőkkel évek óta feszültség alatt tartja a román belpolitikát és a társadalmat. Bár az ügyészség korábban is eljárt politikusokkal szemben, a korrupciós hadjárat a média kínálta lehetőségeket maximálisan kihasználva úgy tizedelte meg az államigazgatásban utazó országos és helyi előkelőségek táborát, hogy eközben belpolitikai válságok kisebb sorát okozta, de káoszt idézett elő a pártrendszer és a pártok belső működésében is. Sőt, amint az több esetben is bebizonyosodott, a széles körben mediatizált eljárások hiányos bizonyítékok alapján indultak el, így ezek inkább csak a rossz közhangulatra tudtak ráerősíteni és kevésbé az igazság szolgáltatására. Így felmerülhet a gyanú, hogy nem kizárólag szakmai, célracionális szempontok alapján döntöttek egy-egy vizsgálat elindításakor.
Ezt a gyanút hivatottak erősíteni a médiába kiszivárogtatott felvételek is. Miniszteri vizsgálat ide vagy oda, egy demokráciában a politikai harc a közvélemény megnyeréséért is zajlik. Vagyis Kövesit akkor tudják majd nagyobb botrány nélkül kilódítani hivatalából, ha lerombolják az igazság általa kiépített illúzióját.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!