Az erdélyi, székelyföldi magyarságot érintő számtalan problémáról – a legkényesebbeket is beleértve – folytatott kedden beszélgetést az amerikai nagykövetség munkatársaival Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke.
2023. november 22., 15:422023. november 22., 15:42
A két elöljáró a megyeházán fogadta Alexandra Shema és Alexandru Climescu politikai elemzőket, akiknek történelmi kontextusban is bemutatták közösségünket, de a mindennapjainkban tapasztalt nehézségeket sem hallgatták el. Hangsúlyozták, „hogy az erdélyi magyarság továbbra is egységes, érdekképviseletünk célkitűzései pedig nem változnak: közösségként megmaradni és gyarapodni itthon, a szülőföldünkön”.
Tamás Sándor és Antal Árpád szóba hozta a román állam és a magyar közösség viszonyát, a közelmúltban tapasztalt kedvezőtlen fejleményeket, az erősödő magyarellenességet. „Elmondtuk, hogy az igazságszolgáltatás felhasználásával fordítják vissza, nyirbálják meg jogainkat a nemzeti szimbólumok, a nyelvhasználat és a visszaszolgáltatás terén. Beszéltünk a román politikai pártok által 2025-re tervezett közigazgatási átszervezés veszélyeiről az erdélyi magyar közösségre nézve, és természetesen a jövő évi választások kihívásairól, tétjéről is” – foglalta össze a beszélgetés tartalmát a közösségi hálón tett bejegyzésében Tamás Sándor.
Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselői megerősítették: folytatják a párbeszédet az erdélyi magyar közösség képviselőivel, és követik a fejleményeket.
Fotó: Török Etele
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!