2017. június 30., 00:082017. június 30., 00:08
A jugoszlávok kizárásának köszönhetően, mindössze kéthetes felkészülést követően jutottak ki a dánok az 1992-es labdarúgó Európa-bajnokságra, és a futballtörténelem egyik legnagyobb meglepetését okozva lendületből meg is nyerték azt. Ráadásul a döntőben a regnáló világbajnok Németországot verték. Mindezt úgy, hogy „igazából” ki se jutottak az Eb-re. A selejtezőkben ugyanis Jugoszlávia mögött a második helyen végeztek, de a délszláv háborúra való tekintettel a jugoszlávokat kizárták a tornáról, és a selejtezőcsoportjukban második dánok indulhattak helyettük.
Richard Möller Nielsen szövetségi kapitánynak tehát össze kellett szednie gyorsan egy csapatra való játékost, de ez nem volt olyan egyszerű, hiszen a legtöbb labdarúgó ekkor már a tengerparton napozott. Ráadásul a valaha volt legjobb dán labdarúgó, Michael Laudrup a kapitány defenzív játékfelfogása miatt nem is volt hajlandó elutazni a svédországi tornára. Azért valahogy csak sikerült összeverbuválni a csapatot, és az idősebb Laudrup, illetve komolyabb kötelezettségek és elvárások nélkül utaztak északi szomszédjukhoz. Nem is vették túl komolyan az egészet, Möller Nielsen nem írt elő szigorú szabályokat.
A felszabadult dánok ikszeltek a történelmi mélyponton lévő angolokkal, majd kikaptak a házigazdától, így egyetlen, az utolsó körben, Franciaország ellen aratott győzelem elég volt számukra ahhoz, hogy továbbjussanak a csoportból. Mivel ekkor még csak nyolc csapat vett részt az Eb-n, rögtön az elődöntőbe kerültek, ahol 2–2-es döntetlen után a büntetőket magabiztosabban rúgták Larsenék, míg a túloldalon a háromszoros aranylabdás Marco van Basten hibázott – tizenegyesekkel kiejtették a címvédő Hollandiát! –, így jöhetett a finálé.
A lendületbe jövő dánokat a döntőben a Sammer, Völler, Effenberg, Klinsmann fémjelezte német válogatott sem tudta megállítani, és Vilfort, illetve Jensen góljával megnyerték a tornát. Európa-bajnok lett Dánia. Azóta is nehéz elhinni. A hihetetlen Eb-diadalok sorába Görögország is csatlakozott 2004-ben – ezen a két válogatotton kívül csak nagy futballnemzetek voltak képesek eddig nagy nemzetközi tornát nyerni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!