A kultúrára éhezők viadala lesz

A Szent György Napok és az azt megelőző kulturális hét forgatókönyvét mindig több változatban is elkészítik a szervezők, de a jó hír az, hogy egyre több programpont le van szervezve már részleteiben is. Az április 23-tól 29-ig tartó kultúrhét ezen programjait ismertette a tegnapi sajtótájékoztatón Antal Árpád polgármester és Vargha Fruzsina alpolgármester, valamint a Cimborák Bábszínház igazgatónője, Péter Orsolya és Erdély András, a rendezvénysorozat szóvivője.

Bodor Tünde

2022. március 17., 00:012022. március 17., 00:01

Bár elviekben akár az előző évekéhez hasonlóan lehetne megszervezni az idei Szent György Napokat, a korlátozások előre nem látható teljes eltörlése miatt a szervezőknek sokkal kevesebb idő állt a rendelkezésére ahhoz, hogy kisakkozzák, hol milyen produkció kaphat helyet – mondta bevezetésképpen Erdély András.


Annyi bizonyos, hogy a 100 tagú cigányzenekar két koncertjére elkelt az összes jegy, azaz 4306, ami nagyon jó hír, közölte Antal Árpád. Kifejezte meggyőződését, hogy a szentgyörgyiek és az ide látogató vendégek is jól fogják érezni magukat, hiszen láthatóan hiányzik mindenkinek a találkozás, a közösségi együttlét.


Vargha Fruzsina két színházi produkcióra hívta fel a figyelmet, amelyre már hétfőtől lehet je-gyet venni: a Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam előadása, amelyet a Tamási Áron Színházban láthatnak az érdeklődők és a Csíki Játékszín Valahol Európában című produkciójára, amely Radványi Géza azonos című filmjének musicalváltozata, ennek a Sepsi Aréna lesz a helyszíne.


Mindenki színházba, bábszínházba, koncertre menne

A magyar és román színházterem mellett a moziba is befurakodik a kultúrhét, az EMÜK szervezésében Szilágyi Varga Zoltán grafikusművész kiállítását és animációit láthatják majd e rendhagyó környezetben, az alkotó is itt lesz ez idő alatt. A Háromszék Táncegyüttes stúdióterme, a Magma Kortárs Kiállítótér, más kulturális intézmények terei, a templomok és a vendéglátóegységek is teret adnak a kultúrának. Egy rendkívüli klasszikus zenei koncertnek is örvendezhetnek a vájt fülűek, április. 24-én a Krisztus király templomban Cesar Alvarez karnagy és Artur Kaganovsky világhírű hegedűművész, valamint csíki, aradi, nagyváradi zenészek közreműködésével mutatják be a Nyolc évszak című produkciót. Erre a jegy 40 lejbe kerül.


Nagyon sok gyermek -és ifjúsági programot foglal magába a kulturális hét, a programkínálatot jelentős részben a Cimborák Bábszínház biztosítja, amely 2019-ben nagy show-t rendezett a Szent György lovag és a sárkány küzdelméből. Ez az egyik idei „piros” program – azaz elmarad. Hogy miért? Péter Orsolya, a bábszínház igazgatónője szerint attól féltek, hogy már nem lehet úgy játszani, mint korábban, ráadásul nem is maradt idejük a nagyon sok szakmai munkával járó felkészülésre. Jövőre viszont szeretnék újragondolni a projektet – mondta. A Szent György-legenda más formában azonban jelen lesz a kultúrhéten, bábszínházi adaptációját 23-án és 24-én játsszák, de ugyanez a motívum feltűnik a Benedek Elek meséje alapján készült Feketeország című darabban is.
Idén hangsúlyosan ajánlják az érettebb gyermekeknek, ifjaknak, felnőtteknek is a bábszínházi műfajt: a zsámbéki Fabók Mariann bábos Mikszáth Kálmán Fekete kakas című novellája alapján készítette egyszemélyes előadását 14 éven felülieknek, ez április 25-én és 26-án este a román színházban látható. A pécsi MárkusZínház pedig felnőtt produkcióba (16 +) ültette át Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényét. A két és fél órás előadást, amiben irodalom, színház és képzőművészet ötvöződik, 27-én és 28-án játsszák a bábszínház stúdiótermében.

Minden napra egy előadás – vagy kettő

A teljesség igénye nélkül szemlézzük a műsort. A Yorick Stúdió vasárnapi előadását kedden (26-án) hétfőn szintén a Tamási Áron Színházban a Gyulai Várszínház Karády zárkája című darabja követi, kedden pedig a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós társulatának zenés vígjátéka, Római tragédia címmel, ez tulajdonképpen A szabin nők elrablása című bohózat átdolgozása. Szerdán szintén a Gyulai Várszínház Mi lennék nélküled? színpadi műve van műsoron, amely Jászai Mari emlékiratainak felhasználásával kíván tükröt tartani a jelen kulturális életének.
Csütörtökön érdekes színházi kísérlet zajlik nyílt téren az Andrei Mureșanu Színház szervezésében, ennek műfaji meghatározása performansz és installáció, címe #acedesiguranta@Tik-tok, és megmagyarázza, miért könnyebb a fiataloknak a közösségi hálón, online kifejezni gondolataikat, érzelmeiket, mint egy közel álló személynek személyesen. Pénteken 29-én a Magic Puppet társulat a zenés színház és a bábszínház elemeit tartalmazó szatirikus vígjátékkal lép fel, A románok történelme dióhéjban, ami a nemzeti identitást tapogatja körbe.
És még egy koncertre is felhívnánk figyelmüket: 26-án az unitárius templomban Kortárs című előadásával lép fel a szentgyörgyi Evilági együttes.

A „harcot” meg kell vívni

Idén eltörölték azt a korlátozást, mely szerint a diákoknak, nyugdíjasoknak és nagycsaládok tagjainak járó félárú jegyek legfeljebb a 20%-át tehetik ki az összes eladható jegynek. Ellenben ezeket a csak a kulturális szervezőirodában lehet beszerezni, érvényesíteni. Nagyon ajánlott igyekezni, hogy ne fogyjanak el a helyek az azonos időben online is zajló vásárlás miatt. A jegyek többsége 30 lej (színházi előadásokra), online az az eventim.ro oldalon vásárolhatók meg, személyesen pedig a szervezőirodában. A bábszínház előadásaira a jegyek 10 lejbe kerülnek, és ezeket telefonon lehet foglalni Csüdöm Eszter közönségszervezőnél (tel.: 0755.335.400). Érdemes sokszor rápillantani a www.szentgyorgynapok.ro honlapra, ahol minden programot, elérhetőséget, újdonságot megtalálnak a rendezvénysorozattal kapcsolatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés