A jazz-szakma legnagyobbjaitól tanult

Kézdivásárhelyi születésű, jelenleg Budapesten él. Tizennégy éves korában került Magyarországra, ahol a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult a jazz-szakma profijaitól, most a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Fiatal kora ellenére számos koncertet adott már, illetve olyan nagy nevekkel játszott együtt, mint Gerendás Péter, a Random Tripp, Freddie vagy Király Linda. Bejan Norbert jazz-zongoristával beszélgettünk.

Tamás Réka

2020. augusztus 26., 00:032020. augusztus 26., 00:03

– Hogyan és mikor kezdődött a kapcsolatod a zenével?

– Szüleim zeneszerető emberek, édesapám is zenész, így nem volt nehéz úgymond „megfertőződni”, ezáltal nagyon korán kialakult és eléggé közeli is volt a zenével való kapcsolatom.

– A Liszt Ferenc Zeneakadémián tanulsz jelenleg. Miért választottad pont ezt az akadémiát?

– Mivel az akadémia gyakorló iskolájába jártam, úgymond az „előkészítőjébe” (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola), és hasonló közegben tanulhattam a jazz-szakma legnagyobbjaitól, egyértelmű célom és álmom volt, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója legyek.

– Miért pont zongora? Mit ad számodra?

– Ez eléggé összetett, egyben egyszerű kérdés is, hiszen, amikor tanulni kezdtem a zenét, akkor indult Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás-iskolában a zene tagozat. Akkoriban még gitáros szerettem volna lenni, de első körben nem indult gitár tanszak, ezért esett a választás a zongorára. Az első zongoraórám Diaconu Mónikával volt, aki nagyszerű tanárnő, így egyértelmű is lett számomra, hogy ez a hangszer az, ami igazán engem képvisel.

– Miért pont jazz?

– Számomra nem volt egyértelmű a jazz, hiszen klasszikus zongorát tanultam nyolc évig. A műfajjal való ismerkedés Sepsiszentgyörgyön egy jazz-táborban történt, ahol Márkus Tibor vezetett be a stílus sajátos, egyedi világába. Ekkor jött egy óriási fordulat, és vált világossá számomra, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. A rögtönzés, improvizáció keltette fel leginkább az érdeklődésemet. Rájöttem, hogy nincs megkötve a kezem az egyéni zenei stílus kialakításában, és az improvizáció által tényleg száz százalékig önazonos tudok lenni, ellentétben a klasszikus zenével, ahol a kottában leírt hangokat kell játszani, bármi történjék is.

– Több nagy névvel játszottál már együtt, hogyan kerültél velük kapcsolatba?

– Szerencsésnek mondhatom magam, mivel fiatalon számos nagy névvel játszhattam már, többek közt: Tátrai Tibor, Karácsony János „James” vagy Király Linda, Kowalsky meg a Vega, Gerendás Péter, a Random Tripp, Freddie. Mint utólag ki szokott derülni, általában mindig ajánlott valaki, aki úgy gondolta, hogy én lennék a megfelelő. Ilyen téren nagyon sokat köszönhetek Szebényi Dánielnek, aki mai napig az egyik legjobb barátom és az úgynevezett mentorom is egyben.

– Ki volt a kedvenced közülük?

– Mindegyik művész más miatt a kedvencem, nem tudom kiemelni egyiküket sem, mert tényleg mindegyik ilyen koncert valahol a kedvenceim közé sorolható. Örök és maradandó élmény.

– Sok fellépésed volt?

– A kérdés az, hogy mi számít soknak, de igen, volt jó pár, amióta ezen a területen mozgok.

– Van valamiféle fellépés előtti rituáléd?

– Nincsen.

– Hogyan lehet érezni a közönséget a színpadról?

– A közönség jelenléte és energiája nagyon meghatározó, mert nagyon sokat tud adni, de fordítva is működik: ha éppen olyan a hallgatóság, nagyon lelombozó is lehet. Ez azon múlik leginkább, hogy éppen mennyire befogadó a közönség. De volt már szerencsém olyan koncerten is részt venni, ahol mindenki egyként énekelte a dalokat a zenekarral, és ez megnyugvással töltött el engem is, hogy megéri ezt csinálni és gyakorolni, pont az ilyen élmények miatt. Leírhatatlan érzés volt.

– Ha már a közönségnél tartunk, szerinted milyen nehéz a hallgatóságnak egy zongoraestet befogadnia?

– Szerintem nem nehéz. Nyilván, akikhez nem áll közel a zongora vagy a zene, nem valószínű, hogy élvezni fogják, de pont ebben áll a szépsége is az egésznek: előfordulhat, hogy épp a koncert alatt kerül valaki annyira közel ehhez a műfajhoz és a zenéhez, hogy élete végéig nagy élményként marad meg számára.

– Van kedvenc darabod?

– Érdekes, de nincs. Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig olyasmit játszok, amit szeretek.

– Mekkora segítség volt pályakezdőként, hogy a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába jártál?

– A lehető legjobb segítség, élmény és tanulási fázis volt, persze a saját nehézségeivel. Utólag azonban elmondhatom, hogy csodálatos négy évet töltöttem el a konzervatóriumban.

– Hol látod magadat öt év múlva?

– Szeretnék előre látni, mert akkor legalább tudnám, merre halad az utam, illetve mit csinálok jól vagy rosszul. A céljaimat és az álmaimat szeretném megvalósítani, valamint fejlődni feljebb és feljebb a zenei pályán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés