
A csernátoni születésű, Ikafalván élő Gál Orsolya autodidakta módon tanult rajzolni, festeni. Első kiállítása a vasárnapi istentisztelet után még megtekinthető az ikafalvi közösségi házban.
2020. augusztus 26., 00:122020. augusztus 26., 00:12
– Amióta az eszemet tudom, rajzolok. Autodidakta vagyok, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes-líceum bio–kémia szakán tanultam, amikor tudatosult bennem, hogy ez egy adottság, ám akkori tudásommal nem volt esélyem felvételt nyerni a művészeti egyetemre. Aztán az élet más területre sodort, volt időszak, amikor egyáltalán nem rajzoltam –, fejtette ki Orsolya. Azonban nemrég két kisgyereke nevelése mellett ismét papírt és rajzolóeszközt ragadott. „Számomra az alkotás a szabadságot jelenti, és az Ikafalvi Művelődési Napok keretében lehetőséget kaptam a bemutatkozásra. Úgy éreztem, most jött el az idő, hogy másoknak is megmutassam alkotásaimat”, hangsúlyozta.
Az általa használt technikákról és kedvenc témáiról is kérdeztük. „Akrilfestmények, ceruza- és szénrajzok mellett az általam kitalált ragasztópisztolyos technikát is előszeretettel alkalmazom. Az ember–természet–Isten-háromságot szeretem ábrázolni, kedvencem a portré, hiszen az a legemberközelibb. Szeretnék tanulni, fejlődni a jövőben”, summázott.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!