Visszavonják Kelemen Hunor érdemrendjét, nem kétséges. Egyelőre csak az illetékes becsületbíróság javasolja, de Klaus Johannis „jó román”, ki van zárva, hogy kiálljon, és értelmiségiként, felelős államfőként azt mondja, ez helytelen, bármit is mondott Kelemen.
2017. november 21., 00:172017. november 21., 00:17
Visszavonják Kelemen Hunor érdemrendjét, nem kétséges. Egyelőre csak az illetékes becsületbíróság javasolja, de Klaus Johannis „jó román”, ki van zárva, hogy kiálljon, és értelmiségiként, felelős államfőként azt mondja, ez helytelen, bármit is mondott Kelemen. Hiszen kitüntetést – ezt is, a Tőkés Lászlóét is, mást is – azért adnak, mert valamit tettél a múltban, ami erre méltóvá tett. A kitüntetéseket éppen azért nem szokás visszavonni, mert akármit mondasz ma, az nem változtatja meg azt a bizonyára kiemelkedő tettet, amivel a díjat kiérdemelted.
Kelemen Hunor nyilatkozott, mert valahonnan úgy tudta, szólásszabadság van. Nem uszított, nem biztatott törvénybe ütköző cselekedetre; azt mondta, ejsze ne szabják meg, hogy minek örüljön az erdélyi magyarság. A szövetségi elnök igen rég mondhatott ilyet, amivel a magyarok elsöprő többsége ennyire egyet ért. Lehet azon filozofálni, hogy nem lehetett volna-e diplomatikusabban fogalmazni, de nem érdemes. Ezt valakinek meg kellett végre mondania úgy, hogy nehogy már félre lehessen érteni. Ha elveszik a csillagot, ha nem.
A csillaghullásnak azonban következményei vannak. A román politikai osztály népünnepélyt fog szervezni az esemény körül, ami felveti: hová álljon az RMDSZ a parlamentben? Könnyű, persze, azt mondani, hogy „ezek” mellé ne. De ki mellé?
Orbán Lajos fia mellé, aki egyetlen alkalmat sem hagy ki, hogy a magyarok kiátkozásával bizonygassa hazafiságát a nyitottság, a tolerancia és általában a liberalizmus nagyobb dicsőségére? Băsescuék mellé, aki felfedezte, hogy az általa elnökként üdvözölt március 15-i kiáltványnak van egy 12. pontja is (Unió Erdéllyel), és Vadim Tudoron is túltesz agresszív, nacionalista hőbörgésével? A magukat meghatározni sem tudó USR mellé? Netán a kisebbségek parlamenti csoportja mellé, akik egymás szavába vágva tiltakoztak, nehogy már bővítsék a kisebbségi jogokat, mert ami van, az pont jó, s többet elviselni sem tudnánk? Vagy üljünk be a sarokba, magunkba, s búslakodjunk szomorú sorsunkon? Ezt megoldani szép szakmai feladat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!