
Idén őszre a város infrastruktúrája olyan szinten lesz, amilyen nem volt az elmúlt 555 évben, jelentette ki sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere azt is hangsúlyozta, hogy úgy ütemezik majd a felújítási projekteket, hogy egyszerre ne legyen sok utcában munkálat.
2017. június 26., 00:362017. június 26., 00:36
Idén őszre a város infrastruktúrája olyan szinten lesz, amilyen nem volt az elmúlt 555 évben, jelentette ki sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere azt is hangsúlyozta, hogy úgy ütemezik majd a felújítási projekteket, hogy egyszerre ne legyen sok utcában munkálat.
A megyeszékhelyen zajló beruházásokról beszámolva Antal elmondta, hogy a Gyöngyvirág utcában már rákerült az első aszfaltréteg az úttestre, következik a koptatóréteg elterítése és a járda felújítása. Ez július közepéig fog megtörténni, amikor át is adják a forgalomnak ezt a szakaszt. Rögtön utána az 1918. December 1. sugárútnak a hídtól a villanyrendőrig terjedő részét fogják leaszfaltozni, ezt a munkát a tervek szerint körülbelül három hét alatt fejezik be.
A Testvériség utca felső részének a felújítását is szintén befejezik július közepéig, és a héten fognak neki a sétány alsó, a Vasile Goldiș és az Ifjúság utcák közötti szakaszának. Az utóbbi utcában közben elkezdték a közművek munkatársai a hálózat cseréjét. Ami pedig a Kós Károly utca felújítását illeti, a városvezető elmondta, hogy ott az alapozási munkálatok zajlanak.
– A jó hír az, mint már korábban jeleztem, hogy sikerült az építővel a holtpontról kimozdítani az elakadásokat, és dolgoznak, tehát a nyár végére az utca e szakaszát be tudjuk fejezni – fűzte hozzá.
A Váradi József felső felében még körülbelül tíznapi munkája van a közműveknek, utána adják ki a munkakezdési parancsot az építő cégnek, és a tervek szerint két hét múlva elindítják a Kertész utca felújítását is.
Ugyanakkor további kilenc helyszínen a városban kisebb-nagyobb korszerűsítés zajlik majd. „Nem teljes felújítások, hanem gyakorlatilag karbantartási munkálatok, de azt jelenti, hogy egy-egy parkolót vagy egy-egy utcát teljesen leaszfaltozunk”, magyarázta Antal. A városvezető azt is aláhúzta, a felsoroltakon kívül még tucatnyi felújítási dokumentációja elkészült, és a közbeszerzés különböző fázisaiban vannak, de csak akkor fog ezekről beszámolni, amikor már megkötötték a szerződéseket.
„Amint az év elején is jeleztem, a következő években igyekszünk négy–hat utca teljes felújításában gondolkodni, ami már nagyon nagy felfordulást nem tud okozni a városban. Volt az a nagy uniós programunk, amin keresztül több mint száz helyszínen vezetékeket cseréltünk ki, és ami nagy sebeket ejtett a város infrastruktúráján. Ezek napról napra gyógyulnak be, és azt merem mondani, őszre a város infrastruktúrája olyan szinten lesz, amilyen szinte nem volt soha az elmúlt 555 évben, persze még mindig maradnak problémás helyzetek”, emelte ki Antal Árpád.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!