Kereken 170 éve, 1849. november 20-án avatták fel Budapest egyik szimbólumát, a Lánchidat. A Budát és Pestet összekötő első állandó átkelő átadása koránt sem volt ünnepélyes.
2019. november 19., 11:232019. november 19., 11:23
A hídon a Magyarországot teljhatalommal kormányzó, az aradi vértanúkat kivégeztető Julius von Haynau haladt át elsőként. Egy évszázaddal később pedig, 1949. november 20-án Rákosi Mátyás jelenlétében adták át a második világháborúban felrobbantott, majd újjáépített Lánchidat.
A hidat Széchenyi István gróf álmodta meg, miután a jégzajlás miatt nem tudott elmenni apja temetésére. Az első cölöpöt 1840. július 28-án verték le, az alapkövet a pesti hídfő alapgödrében 1842. augusztus 24-én tette le ünnepélyesen az V. Ferdinánd királyt képviselő József nádor. A szlavóniai fenyőfából készült cölöpök leveréséhez darabonként 400 ütésre volt szükség, a munkával két év alatt végzett mintegy nyolcszáz munkás. A cölöpök nagy része ma is a Duna fenekén nyugszik.
A vasöntvényeket és a láncokat Angliából rendelték, a láncokat úszóállványokról, a parton elhelyezett gőzgép, csigasorok és görgők segítségével emelték helyükre. 1848. július 18-án az utolsó beemelendő elemet tartó csigasor vonólánca leszakadt, magával ragadva a munkahidat. A balesetben egy munkás meghalt, a munkát csónakból szemlélő Széchenyi maga is a Dunába esett, de szerencsésen ki tudott úszni a partra.
A még átadás előtt lévő hídon 1849. január 1-jén haladt át az első kocsi: Bónis Sámuel országos biztos ezen menekítette a Szent Koronát Debrecenbe. Néhány nappal később a kereszttartókra fektetett fapallókon 70 ezer osztrák katona és 270 ágyú kelt át Pestre a hídon, amelyet 1849 májusában, Buda ostromakor Hentzi tábornok utasítására sikertelenül próbáltak felrobbantani.
A hidat hivatalosan 1849. november 20-án avatták fel, a lakosság a hídvám megfizetése fejében másnaptól használhatta. A felhajtókat 1850 óta őrzi a Marschalkó János által faragott négy kőoroszlán, amelyeknek a városi legendával ellentétben van nyelvük.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!