Ésszel és erővel

Persze, tetszik, nem tetszik, a foci a király a sportokban, tömegek játéka, hobbija. Kevesebbek hivatása. Hétvégén néztem élőben teniszt Székelyudvarhely egyik műfüves pályáján. Kezdetben körülbelül tizenöten, majd legalább negyvenen követtük a mérkőzést. A beszólások enyhébbjei voltak ezek, hogy adja föl valamelyik, dobjatok föl érmét, unjátok már meg. Elhangzott olyan is, hogy a legunalmasabb sport ez, a römi és a sakk mellett. Megszokott jelenség, hogy aminek már követéséhez is kicsit több kell, mint két szem, mely erőfeszítés nélkül észrevesz egy focilabdát a hálóba gurulni, az már igénybe veszi a lusta dolgokhoz szokott észjárást. Pedig a focinál is elkel a gondolkodás – mégis zöme, a tévében és a való életben is, csak fut, futkározik, káromkodik, várja a labdát, áll a kapu előtt, hogy ráessen a laszti a lábára, a passzolás meg nem megy. Lányok, több pasi nem ért a focihoz, mint hinnétek! Húsz percben elmondani 13-szor, hogy valaki eredményes, ahelyett, hogy azt mondaná az illető, a kommentelő, hogy gólt rúgott, lőtt, szerzett, az már nagyon zsenáns. Kacagjatok az ilyen pasin, mert mégis, úgy alakult, hogy a férfiasság mutatója lehet a fociszeretet és hozzáértés is. Aki más, azt másképp kell méricskélni – no, nem feltétlenül férfiatlan a nem futballrajongó illető, de érdemes óvatosnak lennünk vele. Azonban a fanatizmus gyávaság is, de ezt most hagyom. Elődöntő következik, az uruk még tartják magukat, miközben megtört már a kemény dél-amerikai blokk, menetelnek az európaiak. Uruguay–Hollandia: az a helyzet, hogy egyik sem különösebben szimpatikus. Se a Diego Forlán gyerek, sem a fan előnevű narancsárgák (fonetikusan azokért, akik megjárták már Hollandiát, és kijavítanak, ha a van előtagot netán magyarul ejtenénk). Nyerjen a szebb és okosabb!