Csapjad a kocsmaasztalt, s mérgelődj...

Kapusgond, védőgond, csatárgond – van, amit emésszen Anglia. Ez volt az első kocsmameccsem, csaptam is eleget a faasztalt, nemcsak egyedül: Gerrard góljánál is, Green hibájánál is, Heskey helyzeténél is, Rooney megmozdulásainál is. Habár az nem tevődött fel, hogy Anglia elveszíti ezt a meccset (vagy igen..?), az azért elszomorító, hogy kényszercseréket kellett eszközölni, Green nincs a meccsben és mérgelődni kell. A kihagyott helyzetekért, a könnyelműségért. Hogy a Premier League élvonalának kapusai külföldiek. Sőt, a csatárai is. Egy fecske (Rooney) nem csinál(hat) tavaszt, s örömet se fakaszt, mert tehetetlen, ha nincs mögötte igazi gépezet. Capello ki kell találjon valami nagyon újat, ha tényleg vébét akar nyerni Anglia. Shilton is védett be szabadrúgást a 90-es vb-n, Seaman is a 2002-esen – akkor azok hosszabbítást, 11-eseket, illetve kiesést jelentettek. S ha már a kapusoknál tartunk: Gordon Banks 1970-ben minden idők legnagyobb vb-védését mutatta be Pelé fejesénél – hátha Green is képes lesz erre – már amennyiben ő fog védeni a következő meccseken is. Ez csak az első csoportmeccs volt, de szétszedte az idegrendszert: miért nem lehet egy magabiztos, sima győzelmet aratni? Miért nem dőlhetünk hátra az első félidő után? Mert izgalom nélkül nem is foci a foci...

Voltak még olyan csapatok, akik rossz kezdés után döntőig mentek. Sőt, meg is nyerték a vb-t. Az angolok nem mutattak sokat az Egyesült Államok ellen. Mit gondolnak, ez kevés lesz a végső győzelemhez? Remélem, hogy nem.