Székelysárd csapata az utolsó pillanatban mentett pontot

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Fordulatos mérkőzésen biztosnak tűnő győzelmet veszített el az utolsó percben Csíkfalva Székelysárdon a Maros megyei labdarúgó 6. Liga 1. csoportjának 2. fordulójában.

Gligor Róbert László

2016. szeptember 13., 15:262016. szeptember 13., 15:26

2016. szeptember 13., 15:362016. szeptember 13., 15:36

Egyéves szünet után tért vissza a bajnokságba Székelysárd csapata, mely könnyű ellenfélnek ígérkezett Csíkfalva számára. A Millenium már az első fordulóban kiütéses győzelmet aratott Székelybere ellen. Így a vasárnapi mérkőzés első részét irányította, a hazaiak hálóőrének kétszer is nagyot kellett védenie, hogy érintetlen maradjon a kapuja.

A székelysárdiaknak csak a 33. percben sikerült első lövésüket a csíkfalvi kapura küldeniük, míg a vendégek próbálkozásai sorra elkerülték a kaput. Egészen a 34. percig, amikor Marton bedobását Ambrus L. közelről a hálóba csúsztatta (0–1), majd Mihócsa lövése gurult el a kapu mellett. A hazaiak a 41. percben egyenlítettek Kovács S. szabadrúgásából (1–1), ám a csíkfalviak sem tétlenkedtek, és ismét vezetést szereztek, a 44. percben Pap távoli próbálkozása az alsó sarokban kötött ki (1–2).

Eldőlni látszott a mérkőzés a szünet utáni pillanatokban, az 53. percben Csíkfalva növelte előnyét, ismét Ambrus L. csúsztatta a hálóba Marton bedobását (1–3). A hazaiak azonban nem adták fel, és két perc múlva csökkentették a hátrányt, Nagy R. beadását Frunza B. juttatta a kapuba (2–3), majd Kovács S. szabadrúgása szállt el a kapu fölött. A 61. percben a vendégek ismét megléptek, Marton bedobásából Aszalós lőtt gólt (2–4), de a következő percben a sárdiak Kovács S. révén büntetőből ismét csökkentették a gólkülönbséget (3–4).

A következőkben a hazaiak Kovács S., a csíkfalviak Mihály Sz. és Gál révén próbálkoztak, és már úgy tűnt, hogy a vendégek elviszik mindhárom pontot, hisz a 89. percben is ők veszélyeztették Hajdú kapuját Aszalós révén, de a 90. percben egy utolsó hazai támadás során Frunza Sz. meglépett, és a felső léc alá rúgta a labdát (4–4), amivel döntetlenre mentette a találkozót.

Maros megyei labdarúgó 6. Liga, 1. csoport, 2. forduló:  
Székelysárdi Skorpió–Csíkfalvi Millennium 4–4 (1–2),
gólszerzők: Kovács S. (41., 62.), Frunza B. (54.), Frunza Sz. (90.), illetve Ambrus L. (34., 52.), Pap (44.), Aszalós (61.).
Székelysárd: Hajdú, Kovács S., Kovács Zs. (Piri, 55.), Frunza T. (Frunza Sz., 31.), Andrási, Frunza B., Nagy R. (Papp, 88.), Fülöp, Nagy J., Ușurel, Frunza A.
Csíkfalva: Iszlai, Marton, Mihócsa (Kádár, 53.), Nagy, Mihály Sz., Ambrus L. (Mihály Cs., 89.), Gál, Máthé, Aszalós, Mózes (Veres, 74.), Pap.
sárga lapok: Nagy J., Frunza A., illetve Marton, Aszalós,
vezették: Ovidiu Suciu, Radu Stavilă, Majlát Tamás.

További eredmények a 6. és az 5. Ligából: 
6. liga, 1. csoport, 2. forduló:

Koronka–Jedd 1–2,
Somosd–Küküllőszéplak 6–2,
Székelybere–Kibéd 2–1,
Nyárádgálfalva–Egrestő 8–1.

6. liga, 2. csoport, 2. forduló:
Uzdiszentpéter–Galambod 3–3,
Mezőpanit–Szabéd 3–1,
Mezőfele–Harcó 1–3 (az 51. percben félbeszakadt).

5. liga, északi csoport, 1. forduló:
Marosfelfalu–Alsóköhér 5–0,
Lövér–Alsóidecs 3–2,
Görgénysóakna–Szászrégeni Înfrăţirea 2–2,
Magyaró–Bátos 2–1,
Văleni–Mezőkirályfalva 1–0.

5. liga, középcsoport, 1. forduló:
Szászrégeni Sporting-Gernyeszeg–Tuson 2–0,
Mezőrücs–Nyárádremete 1–3,
Csittszentiván–Kerelő 6–1,
Harasztkerék–Cikmántor 5–1,
Kerelőszentpál–Balavásár 3–3.

5. liga, déli csoport, 1. forduló:
Mezőceked–Mezőtóhát 2–3,
Marosludas II.–Maroskece 5–1,
Vámosgálfalva–Radnót II. 2–2,
Küküllődombó–Magyarsáros 0–0,
Marosugra–Mezőzáh 9–1,
A Dicsőszentmártoni Viitorul szabadnapos volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei