Szrecskó bizakodva tekint a döntő felé

– Ahhoz képest, hogy mindössze az első nyolc közé jutást tűzték ki célul, a hét végén a döntőt játsszák. Vagy megfordítva a dolgokat: egy döntőig jutni képes csapat miért érte volna be a 8. hellyel?

– Az elmúlt években a klub vezetése olyan célokat tűzött ki, melyeket a csapatnak – különböző okok miatt – nem sikerült teljesítenie. Egyrészt most azt mondtuk, hogy ne gyakoroljunk nyomást a játékosokra, inkább hagyjuk, hogy alakuljon ki egy teljesen új, ütőképes gárda, mely már az első évben ott lesz a legjobbak között. Másrészt a költségvetés is lényegesen kisebb volt, mint egy-két évvel korábban. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem bíztunk abban, hogy a 8. hely elérésénél is többre lennénk képesek.

– Pedig sokan már az első forduló után leírták a Maros KK-t. Hazai pályán vereség a Temesvártól, majd kiszállás a bajnok Asesofthoz és medgyesi látogatás a Ligetbe. A borúlátók és nem csak háromból három vereséget jósoltak a csapatnak.

– Aztán lett belőle két győzelem és mindössze az említett egy vereség. Ne feledjük, mi teljesen új csapattal vágtunk neki, a fiúk még nem voltak teljesen összerázódva, a temesváriak viszont kitörő formában kezdték a bajnokságot. Sem az eredmény, sem a játék nem keserített el, és egyáltalán nem voltam elégedetlen a fiúkkal. Már akkor láttam, hogy jó úton indultunk el.

– E tájt mondta, hogy ez már az ön csapata. Ha a közönségkedvenc irányító, Colley nem távozik a múlt idény rájátszása előtt botrányos körülmények között, akkor is teljesen lecseréli az addigi amerikai gárdát a volt jugoszláv államokból érkezőkre?

– Igen. Én az európai kosárlabda híve vagyok. Még akkor is, ha nem éppen olyan látványos. Tudom, hogy éveken át Colley a marosvásárhelyi közönség kedvence volt, sokan valósággal imádták, de nekem mint játékirányító nem tetszett. Ha nem megy el, félreteszem én.

– Az öltözőben is negatív szerepet játszott?

– Azon kívül, hogy minden egyes hónapban, ha törik, ha szakad alapon ő naprakészen kikövetelte az amúgy három-négy napnál többet nem késő fizetését, nem lehet rá panaszom. Sőt elmondhatom, hogy profi módon készült és viselkedett. Csak éppen nem volt az a játékirányító, akire nekem szükségem lett volna.

– Amikor másfél évvel ezelőtt Marosvásárhelyre került egyáltalán mit tudott a városról és a csapatról?

– Az égvilágon semmit. Pontosabban azt, amit egy-két nap alatt, amíg összeszedelőzködtem Pécsről, az interneten olvastam. Szerencsémre nagy segítségemre volt kollégám, Szászgáspár Barnabás, aki több mint másodedzőm.

– Nem ragaszkodott egy saját, Szerbiából érkező segédhez?

– Nem, bár kérdés szintjén ezt is felvetette a klub akkori vezetője. Jobb így, ha a másodedző helyi vagy legalább is jól ismeri a csapatot.

– A rendkívül színvonalas magyar bajnokság után milyennek találta a román pontvadászatot?

– Egy dinamikusan fejlődő, egyre erősödő bajnokságnak, amelyben akár nyolc-tíz csapat is bele tud szólni a dobogó sorsába.

– Kanyarodjunk vissza a szombati és vasárnapi, Ploieşti elleni meccsekre. Kire nehezedik nagyobb nyomás: a hazai környezetben játszó csapatra vagy a múlt bajnokság győztesére?

– Mivel nem mi vagyunk a favoritok, egyértelmű, hogy az Asesoftra. Ezt meg a pályaelőnyünket kellene kihasználnunk, hisz a Medgyes ellen is megmutattuk, hogy megfelelő odaadással és összpontosítással képesek vagyunk háromból három győzelmet aratni. Ott is a harmadik mérkőzésen a hazaiak győzelemkényszere döntött. Mondtam is a fiúknak, hogy a Gaz Metannak muszáj megnyernie a meccset, különben elvérzett, hát ezt kell kihasználnunk. És sikerült. Tudjuk, hogy az Asesoft az utóbbi tíz év legerősebb hazai csapata, amely a rájátszásra mindig felpörgeti magát, de ne feledjük, hogy a rendes bajnoki idényben kétszer is bebizonyítottuk, hogy nem verhetetlen.

– Ezek szerint korántsem érik be Vásárhely minden idők legjobb eredményének számító második hellyel.

– Persze, hogy az is nagyon szép lenne, de miért ne kapaszkodnánk ebbe a rendkívüli lehetőségbe? Az embernek evés közben jön meg az étvágya.