Sekulovic: lehetünk bajnokok

A tavaly szerintem a maximumot sikerült kihozni az általam csak örökölt csapatból, amelyet egy más filozófia szerint állítottak össze. Nem azt mondom, hogy rossz, csak más felfogás, mint az enyém. A nyáron viszont én tudtam kiválasztani azokat a játékosokat, akik megfelelnek az elvárásaimnak, s ez jelentős részben sikerült is, hibát követtem el Balabannal, ezt utóbb korrigáltuk. Adebayót azért nem mondom, mert róla tudtuk, hogy mire képes, utóbb merült fel a csere lehetősége.

A tavalyi csapatból eredetileg senkit sem akartunk megtartani a rossz hangulat miatt, aztán úgy döntöttünk, hogy egyet mégis: Dumitru és Lăpuşte közül az előbbire azért esett a választás, mert fiatalabb, kevésbé sérülékeny. Nagyon fontos volt, hogy időben megkezdhettük a felkészülést, mert egy új csapatot kellett összerakni, s ez időbe telik, de nagyon jól dolgoztunk. Temesvárral elveszítettük az első mérkőzést, akkor nagyon sokan bíráltak, nem bíztak a képességeinkben, a klub keretén belül is, de akkor az ellenfél nagyon jól játszott. Ezért nem estünk pánikba, megbeszéltük, hogy ugyanúgy folytatjuk a munkát, s ennek meg is lett az eredménye.

Hogy mi a sikerünk titka? Profi játékosok alkotják a keretet, akik nagyon jó csapatot alkotnak. Nincs „nagy arc” a keretben, szoros a barátság a játékosok között, ha valamelyikük hibázik, újítani, javítani tudnak menet közben. Sokat improvizálunk mérkőzéseken, nem csak Cuic, ahogy egyesek vélnék, Peciukas, Ceskovic és Navickas is hozzájárul ehhez. Cuicnak, akit nagyon jól ismerek még ifjúsági játékos korából, tudtam, hogy mennyire küzd a pályán, egy kicsit több szabadságot adtam, de a teljesítmény alapját végül is a védekezés minősége adja meg. Amúgy nem véletlen, hogy Cuic és Jucan annyira antipatikusak az ellenfeleknek, én sem szeretném, ha ellenem játszanának. Hogy ki a főnök az öltözőben? Én! Nincs a játékosok között főnök, együtt megbeszélik, ha valamin javítani kell.

Ahhoz, hogy a rájátszásban jól szerepeljünk sok szerencse is kell, egyrészt, hogy a labda befelé pattanjon adott esetben, de ennél sokkal fontosabb, hogy sérülések ne következzenek be. Mi a maximumot szeretnénk, de nagyon erősek az ellenfelek is. Ploieşti és Medgyes javuló formában van, a többiekről sokan azt állítják, hogy lefelé szálló ágban vannak, én ezt nem feltétlenül osztom, mindegyiküket szeretem komolyan venni. Én elsősorban a második mérkőzésektől félek, egymást követő napon, ugyanis idős csapat vagyunk, nehezebb a regenerálódás, ennek a minősége meghatározhatja a végeredményt. Sokat számít viszont a hazai pálya előnye, a játékosok imádnak Marosvásárhelyen játszani a közönség miatt, a vendégek is, bár játékosi tapasztalatomból mondom, hogy nem könnyű a lelátó ellen.

Sajnos a rájátszásra való felkészülést megnehezíti, hogy a Sportcsarnokban kiállítások, előadások vannak, én ezt nem értem, mintha ellenünk dolgoznának. Hétfőn kezdjük meg a keményebb munkát, új figurákat gyakorolunk be, keményebb zónavédekezést készítünk elő, s optimistán várjuk a mérkőzéseket. Félretéve a szerénykedést, a játékosok nagyon jól reagálnak arra, amit kérek tőlük, s szerintem van esélyünk bajnokságot nyerni.