Térképpel és iránytűvel futottak Csíkszeredában és a zsögödi erdőben

Négy hónappal a sítájfutó országos bajnokság megszervezését követően ismét rangos országos esemény házigazdája volt Csíkszereda.

2014. június 16., 22:172014. június 16., 22:17

2014. június 16., 22:392014. június 16., 22:39

Az elmúlt hétvégén (június 13-15.) megtartott háromnapos versenyen az ország legjobb felnőtt és korosztályos sportolói mellett a veteránok is szép számban képviseltették magukat. Első nap, múlt pénteken a Kalász lakótelepen és a római katolikus gimnázium udvarán, szombaton és vasárnap pedig a zsögödfürdői erdőben mérték össze tudásukat a tájfutók.

A Csíkszereda-kupa nyitónapján, az egyben a rövid távú városi bajnokság harmadik szakaszának is számító megmérettetésen a felnőtteknél a craiovai Ionuț Zincă, illetve a bolgár Yana Sandieva győzött, az ifjúságiaknál a nagyváradi Divin Péter és a kolozsvári Néda Ágnes bizonyult a legjobbnak, kölyök korosztályban pedig a marosvásárhelyi Izsák Attila, illetve a nagybányai Denisa Tecar volt a leggyorsabb. A Ráduly Róbert Kálmán polgármester által kitűzött pályán a csíkszeredaiak közül a VSK színeiben versenyző Simion Suciu a felnőtteknél, Erősdi Zakariás pedig az ifiknél lett második.

Szombaton a Szász János által kitűzött pályán mindkét felnőtt váltót az esélyesnek számító craiovai gárda nyerte, a férfiaknál Plopeni és Máramaros, a nőknél pedig Kolozsvár és Bukarest előtt. Az ifiknél Kolozsvár mindkét nemben toronymagasan utasította maga mögé a riválisokat, a kölyök korosztályban szoros küzdelemben ugyan, de a fiúknál és a lányoknál is a nagybányaiak győztek. A férfiaknál a Simion Suciu, Vaszi Benedek, Szép Zoltán, ifjúságiaknál a Máté Zsolt, Ráduly Róbert és Molnár Szabolcs, kölyök korosztályban a Balázs Endre, Alina Tecă, Vlad Peleș összetételű csíki csapat egyaránt a negyedik helyen végzett.

A háromnapos sportesemény a vasárnapi üldözéses score, azaz tetszőleges sorrendű pontérintéses versennyel zárult. A nyitó- és zárónap összetett eredményei alapján a Csíkszereda-kupa győztesei: Marian Ciprian ( M21, CSO Plopeni), Divin Péter (M18, nagyváradi Ady Endre Gimnázium), Kentelki Márton (M14, Marosvásárhelyi Orienter), illetve Irina Maiorescu (W21, Bukaresti UNEFS), Roxana Culcean (W18) és Denisa Tecar (W14, mindketten Nagybányai Știința Electrosistem). A csíkszeredaiak legjobb helyezése az egyetlen helyi korosztályos válogatott, Erősdi Zakariás által elért harmadik hely volt.

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a verseny lebonyolítását segítő nagyszámú helyi önkéntesnek, valamint a rendezvényt támogató Tusnád Ásványvíz Rt.-nek, illetve a városi és a megyei rendőrségnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei