Ha érződik a képeken a cián szaga

Megdöbbentő látvány tárul elénk a Prisma Fotóklub Aranyláz című kiállításán, amely Csíkszeredában a Pál Aukciósház és Galériában látogatható e hónap végéig (vasárnap kivételével, naponta 10 és 18 óra között). Ezek a képek idén tavasszal készültek, amikor is a többnyire csíki tagokból összetevődő klub, a városi önkormányzat meg néhány lelkes mecénás támogatásával eljutott Verespatakra.
Gondolom, az utóbbi időben rengeteg hírt hallottak erről a településről. Ha másképp nem is, de az információt általában egyoldalúan közvetítő tévéreklámok révén bizonyára felfigyelhettek erre a Nyugati-Kárpátokban található községre. Legtöbbször úgy mutatták be, mint egy európai Eldorádót, egy altalajkincsekben nagyon gazdag vidéket, amely az arany- és ezüstbányászat révén a közeljövőben több ezer embernek munkalehetőséget biztosít. Azt is hozzátették, hogy az ország kincstárát az említett nemesfémek ezekben a válságos időkben gazdagítani fogják. Vajon akkor miért nem indult be a kitermelés? Miért nem engedélyezték?

Most a politikai, illetve civil szervezetek által folytatott csatákra nem szándékozom kitérni, inkább a tárlat képei által sugallt gondolatokat vetem papírra. A településről és környékéről készült képek igazolják, hogy korunkban a legtöbb háború nem szokványos fegyverekkel folyik, nem követel – legalább is közvetlenül – emberáldozatokat. Igaz, hogy nem folyik vér, de ettől a küzdelem ugyanolyan drámai, és a következményei ugyanolyan pusztítók, rombolók és végzetesek, mint egy „klasszikus háborúé\". Sok fotó örökítette meg a szomszédos Veresvölgy nevű falucskát (Roșia Poieni), azaz a néma helyét, mert a települést egy hasonló, pusztán gazdasági síkon lefolytatott csata tüntette el mindörökre a föld felszínéről. Egykori létezéséről csak a művészek szívét megdobogtató, élénk narancssárga zagytározóból kibukkanó, jellegzetesen erdélyi, fával fedett templomtorony árulkodik. Nagyon jó fotótémák ezek, festői a látvány. Csakhogy az ember tudja, hogy nem képmódosító számítógépes programok segítségével hozták létre az alkotóik ezeket a „gyilkos színeket\", hanem a valóság hű tükrei, és mintha áradna belőlük a cián szaga.

Verespatakon bármikor bekövetkezhet egy hasonló „jól kitervelt katasztrófa\". Sőt, a háború már itt is megkezdődött. Hatását már érzékelhetjük a fotókon megjelenő romokon, elnéptelenedett lakóházakon. Szinte teljesen kihalt a település, csak egy-két határozott emberi arc jelenik meg imitt-amott, a küzdelem vonásait magukon viselve. Arckifejezésük valósággal megszólaltatja őket, mintha azt mondanák, hogy ők a végsőkig kitartanak...