Csoda Csűrfalván

Aznap reggel a csűrfalviak két napot láttak az égen. Egyik nagy volt, talán még nagyobb is, mint szokott lenni, a másik pedig, alatta valamennyire, jóval kisebb. Hogy ki vette észre elsőként, máig sem lehet tudni. Olyanok az emberek manapság, hogy a legelképesztőbb dolgokra is csupán fél szemmel figyelnek. 

Amikor már a fél falu a kapuban, utcasarkon állt marhaitatás, moslékolás helyett, és a két napot bámulta hitetlenkedve, eszébe jutott valakinek: talán a papot kellene megkérdezni, mi lesz ebből. Az égi jelek régebben is szörnyű dolgokat vetítettek elő… Talán háborút, mondta ki meggondolatlanul valaki, ám hamar le is intették: azt inkább üstökös jelzi. A marhák az istállókban egyfolytában bőgtek, a drámai hangulatot fokozva, pedig csupán éhesek voltak, és máskor abban az időben gazdáik már kicsapták őket a csordába.

Csűrfalván kissé megállt az élet szokott rendje. Az asszonyok a tejcsarnok előtt álltak, nézték még egy darabig a rendkívüli jelenséget, aztán megunták és hazamentek. A tejcsarnokos, miután sietve elmosta az edényeket, betelefonált lányának a városba, az pedig szólt a tévéseknek, akik aztán hamarosan el is indultak Csűrfalvára. Közben a falufelelős a hivatalhoz telefonált, a községközpontba nyolc után, ám ott nem keltett nagy izgalmat a hír, mivel onnan csak egy napot láttak. Erre a falufelelős keresztanyja a kerítésre támaszkodva csupán annyit sóhajtott, hogy talán meg kellett volna kérdezni, a kisebbiket vagy a nagyobbikat látják-e.

A férfiak egy része reggeli decizés helyett a kocsma előtt nézte a két napot. A túloldalon, a templom előtt bámulták, mert csak onnan lehetett látni. Végveszély van, mondta egyszer az egyházgondnok, be kellene menni a templomba, imádkozni. Ne verje el a jég a határt, ne legyen árvíz, földrengés. A pap ekkor lépett ki a kapun, palástosan. Az emberek levették szalmakalapjukat, úgy köszöntötték. Ám mire kinyittatták a templomot a harangozóval, már eltűnt az egyik nap az égről. Egyszerre okafogyottá vált a közös imádkozás, az emberek elindultak hazafelé, a pap nyomában. Pár perc múlva érkezett a tévéstáb. A központban, a kocsma és az üzlet előtt még lézengett négy-öt ember, ám amire egyikükkel elmondatták, hogy mit látott kora reggel, a többi eloldalgott. Mit is mondhatna egy csűrfalvi ember, aki riportert is csupán filmen látott, és nem ismeri a kamera előtti lámpalázat? Részletekbe menően ecseteli, hány liter tejet ad a két tehén, meg hogy hol kaszált volna ma reggel, ha nem következik be a csűrfalvi csoda. A mikrofonos kisasszony szájhúzogatva mondatja el a csűrfalvi alannyal a történéseket, háromszor egymás után, de azon kívül, hogy a második, plusz nap is fényes volt, nem sokat lehet kihámozni a bácsiból. A helyszíni tudósítás képkockáin néptelen központ, üres utcák tűnnek fel. Az operatőr még a toronyba sem juthat fel látványos faluképet rögzíteni, mert közben a harangozóéknál bezárták a kaput, és két kutya napozik elégedetten az udvar közepén. A városi tévések unottan cigarettázgattak a váróterem árnyékában, aztán örökre elvitte őket Csűrfalváról a poros autó.

Mintha mi sem történt volna, kissé megkésve ugyan, de megérkezett a kenyeresautó, később a szódavizes is. A csordapásztor csak este tudta meg, milyen látványt mulasztott el, amikor valaki arról érdeklődött, nem látott-e valami furcsát a határban.

Csűrfalván a csoda éppen három napig tartott, pedig jobb marketinggel világszenzációvá lehetett volna előléptetni, még utólag is. Azért nem beszéltek róla többet, mert annál is fontosabb eset adódott: három hónap késéssel egyszerre kifizették az egész falunak a tejpénzt.