A történelem torz fintorai

Üldögél egy szomorú úr a Kossuth-szobor talapzata elott. Na nem, nem a vásárhelyi Kossuth-szobor, hanem a másik előtt, amelyik odébb van. A magyar fővárosban. Aszongya, hogy éhségsztrájkoló. Hát, ahhoz képest, hogy nem eszik, elég jó bőrben van, fess, egészséges, amihez minden bizonnyal a markában szorongatott söröspohár tartalma is hozzájárul. Ül szomorúan s iszogat. Nehéz az élet. És veszélyes. Bizonyára azon elmélkedik mélán, hogy nem kicsit, nagyon elkúrta, amikor bízott abban a fehérnépben meg a két pasasban, akikről aztán kiderült, hogy szivárogtatók. De hát ilyen ez az élet, ki szivárog, ki szivárogtat. Olyan is van, aki kiszivárogtat (már elnézést a makogásért). Ennek lett meg a böjtje. Most meg a sztrájkja. Amúgy nem lehet rossz ott a bágyatag őszi napsütésben üldögélni, sztrájkolgatni, éhezgetni. Ott vannak a nagy elődök – Szent Patrik, Mahatma Gandhi, Jatin Das és Bhagat Singh, ezek is mind éheztek valamiért. Valamiért, ami most épp nem jut eszébe.

Innen olyan jól el lehet nézegetni a teret. Azt ott lenn, ahol ötvenhat éve ötvenhat volt. S folyt a vér. Ehej, azok voltak a szép idők! Amikor még az aprócska nagyapós osztotta az észt, s a kenyeret. Meg a kötelet. Ja nem, a kötéllel nem is a nagyipa volt, az egy másik. Na jó, több másik. Meg, hogy nem is kötelet osztott? Jó, akkor golyót. Nem olyan grundit, üvegből, másmilyent... A lényeg, hogy nem spórolt vele. Volt elég, s ha mégsem, hát adtak a táváriscsik. Együttérző fel- és nekibuzdulásból.
És tessék, most azt a másikat előrángatják, azon kilencvenegy esztendősen, hogy lesitteljék. Élete fogytáig. Hát igaz, mondjuk nem lehet olyan sok addig a fogytig, de hát azért mégis..., egy tiszteletlenségben megőszült, erejében megrokkant aggastyánt? Aki még a Sánta Kutya-díjat is megkapta? Pedig még azt sem tudja, hogy a Nyugatinál volt-e egyáltalán sortűz. Azt meg, hogy a salgótarjánit, ahol az ötvenegy

áldozat halálát nem sortűz, hanem heveny ólommérgezés okozta, csak úgy csípőből lövi. Mindazonáltal erről sem tud semmit, mivelhogy akkor ő nem volt sem rendőrség, sem karhatalom, sem bíróság. Szinte semmi sem volt, mindössze egy forradalmista munkásparaszti kormánypárt megbízott belügyise. S mint olyan, ugyebár, nem tudhatott minden sortűzről.

Álszenteskedő, mindazonáltal illegalista vagy forradalmista nyugdíjat élvező aggszüzek és ráncos képű akarnokok agyalnak a krisztusi megbocsátás eszméjének hevületében, hogy elévültek már azok a dolgok, hagyjuk már a múltat s a holtakat pihenni, de megkérdezte-e valaki annak a hatvannyi (most csak a két helyszín áldozatait számolom) ólommérgezésben jobblétbe átszenderült ember gyermekeit, unokáit, dédunokáit, hogy mi a véleményük a krisztusi megbocsátásról?